Egri Törvényszék - előzetes letartóztatás, lopás bűntette

Szervezeti egység
Egri Törvényszék
A Hatvani Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást összesen négy személlyel szemben. A lopással okozott kár értéke meghaladja az 5.000.000 forintot. Ebben az ügyben júniusban már történt egy előzetes letartóztatás.
 
A Hatvani Járási Ügyészség a tegnapi nap folyamán 3 gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte az Egri Járásbíróságon. Az alapos gyanú szerint az I. r. gyanúsított 3, a II. r. gyanúsított 2, míg a III. r. gyanúsított 1 cselekmény elkövetéséhez köthető. Az indítvány szerint mindhárom gyanúsított vonatkozásában fennáll, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást megnehezítenék. A büntetett előéletű I. és II. r. gyanúsítottak esetében a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is megállapítható, az I. r. gyanúsított jogerős végrehajtandó fogházbüntetés hatálya alatt áll és a nyomozóhatóság elől elrejtőzött.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal és mindhárom gyanúsított esetében indokoltnak látta az előzetes letartóztatás elrendelését. 
 
A bíróság végzése nem jogerős, az ügyész tudomásul vette, de az ellen mindegyik gyanúsított fellebbezett és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérték.
 
 
Eger, 2016. július 22. 
 
Az Egri Törvényszék Sajtóosztálya