Egri Törvényszék - Folytatódott az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indult büntetőügy tárgyalása
Az Egri Törvényszék július 10-én tanúk kihallgatásával folytatta az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügy tárgyalását. A bíróság az ügyben ítéletet nem tudott hozni, mert a mai tárgyaláson további bizonyítás lefolytatása, a sértettek kihallgatása vált szükségessé, ezért a bíróság a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2019 szeptemberében folytatja. A vádlott a terhére rótt bűncselekmények elkövetését nem ismerte el.
Az ügyészség K. Z. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettével vádolja.
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2018. március 30-án 15 óra körül az egyik hevesaranyosi italboltban a sértettel kártyázott. Miután a vádlott csalással gyanúsította a kártyapartnerét, indulatba jött, és a sértettre támadt, melynek során a sértett arcába sört locsolt, és egy székkel is megpróbálta őt megütni, miközben a vádlott a saját fején széttört egy sörösüveget. Ezt követően a vádlott távozott a helyszínről, és az otthonában magához vett egy baseballütőt, és azzal néhány perc múlva visszament az italboltba. A vádlott az italboltban a pultnál beszélgető sértetthez lépett, és a sértettet a baseballütővel nagy erővel fejbe ütötte, melytől a sértett a földre került, ekkor a vádlott még egyszer megütötte őt. Ezalatt a sértettel korábban a pultnál beszélgető társa a sértett védelmében próbálta megfékezni a vádlottat, emiatt közöttük dulakodás alakult ki, és őt a vádlott a baseballütővel legalább négyszer fejen ütötte. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett azzal, hogy a szemét ért sérülésekre figyelemmel bekövetkezett látáskárosodása maradandó fogyatékossággal járt. A sérült testtájékra, az erőbehatás nagyságára, módjára, valamint az alkalmazott eszközre is figyelemmel reálisan fennállt a kialakultnál súlyosabb, életveszéllyel járó sérülések bekövetkezésének lehetősége, melyek elmaradása nem a vádlott magatartásán múlt. A sértett segítségére siető társa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Eger, 2019. július 10.
Egri Törvényszék Sajtóosztály