Egri Törvényszék - Folytatta a felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indult büntetőügy tárgyalását az Egri Törvényszék

Szervezeti egység
Egri Törvényszék

Az Egri Törvényszék a tegnapi napon tárgyalást tartott az O. T. vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság tanút hallgatott ki, és az előző tárgyalás óta beszerzett iratokat ismertette.

A bíróság a tárgyaláson ítéletet nem tudott hozni, további szükséges bizonyítás lefolytatása érdekében a tárgyalást elnapolta. A törvényszék a tárgyalást 2019. szeptember végén további tanú kihallgatásával fogja folytatni.

Az ügyről:
A vádlott 2016. december 29-én 19 óra körül a halmajugrai megállóban megállította az Eger-Budapest között menetrendszerűen közlekedő autóbuszt, melyet a sértett vezetett. A vádlott felszállt az autóbuszra, és közölte a sértettel, hogy „Ez egy buszrablás!”, majd arcon ütötte a sértettet. Ezután a vádlott a bal zsebéből félig egy késnek látszó tárgyat húzott ki, azt megmutatta, és felszólította a sértettet arra, hogy adja át a bevételt. A sértett az autóbusz pénztárgépében lévő 2.000,- forintos, 1.000,- forintos és 500,- forintos bankjegyeket átadta a vádlottnak, aki további készpénzt követelt, és belenyúlt a pénztárgép érmetartó rekeszébe, ahonnan 200,- és 100,- forintos érméket vett ki, majd leszállt az autóbuszról. A sértett a vádlott távozása után nyomban elővette a mobiltelefonját azért, hogy a rendőrséget értesítse, azonban a vádlott ezt észlelte, visszalépett az autóbuszra, és felszólította a sértettet a telefon átadására. A sértett átadta a vádlottnak a 8.000,- forint értékű mobiltelefonját. Ezután a vádlott felszólította az utasokat arra, hogy ők se értesítsék a rendőrséget, és a buszról leszállva Halmajugra irányába távozott. A vádlott az autóbusz-megálló közelében a sértettől elvett mobiltelefont szétszedte és eldobta.

A vádlott az autóbusz pénztárgépéből összesen 40.000,- forint készpénzt tulajdonított el. A bűncselekmény elkövetési értéke 48.000,- forint, mely nem térült meg. A sértett a vádlott bántalmazása következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sértett közfeladatot ellátó személynek minősül.

Eger, 2019. szeptember 03.

Egri Törvényszék Sajtóosztály