Az emberölés bűntette miatt K. R. É. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a felmentésre irányuló védelmi, sem pedig a súlyosítás iránti ügyészi fellebbezéseket, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Ezzel az elsőfokon kiszabott 20 év – fegyház fokozatú – szabadságvesztés büntetés jogerőre emelkedett. A terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Budapest Környéki Törvényszék a 2021. október 29-én kihirdetett ítéletével a vádlottat – különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett – emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen túlmenően határozott az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításról, a lefoglalt bűnjelekről, és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 20 éve együtt élt édesanyjával, a sértettel, aki 2019 őszétől különböző betegségek miatt nem tudott egyedül közlekedni a lakásban és rendszeres ápolásra szorult. Gondozását lánya látta el, aki ezt a feladatot egyre megterhelőbbnek érezte, gyakran veszekedett vele, elégedetlensége pedig fokozatosan erősödött. Ebben az időszakban a vádlott tervei között szerepelt, hogy külföldre költözik, ennek érekében pedig megvételre hirdette édesanyja házát.

2020. április 6-án a vádlott – aki alkoholfüggőségben szenvedett – szeszes italt fogyasztott, majd gyógyszert vett be. Nem sokkal ezután egy konyhakéssel több tucatszor megszúrta, illetve néhányszor meg is vágta az ágyon ülő édesanyját, aki belehalt a sérüléseibe. Tettéről a vádlott az esti órákban értesítette a mentőket és a rendőrséget.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészség a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést változatlanul fenntartotta, a vádlott és a védő fellebbezését nem tartotta alaposnak.

A teljeskörű felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat megtartotta. A vádlott kifogásaival szemben azt lehetett rögzíteni, hogy a védekezéshez való joga nem sérült, védője nem követett el mulasztást, feladatait teljeskörűen ellátta. A vádlott hiánytalanul megkapta az ügyiratokat is. A másodfokú eljárásban azonban már kölcsönös volt a bizalomvesztés a vádlott és védője között, ezért az ítélőtábla új védőt rendelt ki, akinek megfelelő időt biztosított a felkészülésre.

Az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, a bizonyítékok helyes és logikus mérlegelésével túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg. A kisebb elírások, hiányosságok az ügyiratok tartalma alapján korrigálhatóak voltak.

Az eljárás során a vádlott ellentmondásos nyilatkozatokat tett a bűncselekmény elkövetéséről. Többször úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik semmire, kétséges, hogy egyáltalán ő ölhette-e meg édesanyját. Felvetette, hogy aznap idegenek is jártak a házukban, így a harmadik személy általi elkövetés sem zárható ki.

Az új védő a vádlott felmentését már nem bizonyítottság hiánya, hanem büntethetőséget kizáró ok miatt indítványozta. Érvelésének lényege szerint az alkohol és a Rivotril együttes jelenléte a vádlott szervezetében ún. „paradox hatást” váltott ki, ami nem bódultságot és tompaságot, hanem féktelen őrjöngést eredményezett a vádlottnál. A nála tapasztalt tünetek, a helyzethez nem illő magatartása, a teljes emlékezetkiesése megfeleltethető ennek a módosult tudatállapotnak. Úgy vélte, hogy ez a paradox hatás teljesen kizárta a beszámítási képességét, ezért fel kell menteni az ellene emelt vád alól. Ennek alátámasztására az igazságügyi elme- és vegyészszakértők együttes meghallgatását indítványozta.

A másodfokú bíróság elutasította a védő bizonyítási indítványát. Az általa említett ún. paradox hatás fennállása közömbös volt, mivel az alkohol és a Rivotril a vádlott saját cselekvőségéből, vagyis önhiba folytán került a szervezetébe. A vádlott tisztában volt a két szer kombinálásából eredő kockázatokkal és lehetséges káros mellékhatásaival. A vérvételi jegyzőkönyv tanúsága szerint pedig ő maga nyilatkozott arról, hogy az elkövetés napján este 9 órakor Rivotrilt vett be, ami ugyancsak kizárja, hogy azt esetleg más juttatta volna megtévesztéssel a szervezetébe. Az önhibából eredő ittas vagy bódult állapot pedig nem képezheti akadályát a büntetőjogi felelősségre vonásnak. Az ilyen elkövetők esetében úgy kell tekinteni, mintha a beszámítási képességük teljes lett volna. A vádlott elmeállapotára vonatkozóan új szakértői vizsgálatra nem volt szükség, mivel a legelső alkalommal is vizsgálatra alkalmas állapotban volt.

A rendelkezésre álló bizonyítékok – különösen a vádlott önfeljelentése, a rendőrségi nyomozás és a szakértői vélemények, illetve a terhelt személyiségszerkezete – a másodfokú bíróságban is azt a meggyőződést alakították ki, hogy a vádlott minden kétséget kizáróan elkövette a terhére rótt cselekményt. A vádlott maga értesítette telefonon a mentőszolgálatot és a rendőrséget, akiknek elmondta, hogy megölte édesanyját. A bejelentésről készült hangfelvétel a korábban eljárt védő érvelésével ellentétben minden további nélkül felhasználható volt bizonyítékként. A bejelentést fogadó hatóságnak ugyanis nem kötelessége figyelmeztetni a bejelentőt az önvád tilalmára, hiszen eljárás sincs folyamatban. A vádlott bűnösségét emellett kétséget kizáróan alátámasztották az egyéb bizonyítékok. A helyszíni szemle adatai és a tanúvallomások alapján bírói bizonyossággal ki lehetett zárni annak lehetőségét, hogy idegenek követték volna el a vádbeli bűncselekményt.

Az elsőfokú bíróság tehát helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és törvényesen minősítette a terhére rótt élet elleni cselekményt. Az emberölés enyhébben elbírálandó, erős felindulásból való elkövetését méltányolható ok hiányában nem lehetett megállapítani. A cselekmény ezzel szemben kétszeresen is súlyosabban minősült. A 80. életévében járó és ágyhoz kötött sértett érdemi védekezést a támadással szemben nem tudott kifejteni, az őt érő több, mint 50 rendbeli szúró és vágó mozdulat pedig megalapozza a különös kegyetlenséggel történt elkövetést.

Súlyosító körülményként kellett értékelni az ölési cselekmény kétszeresen súlyosabban minősülő esetének megvalósulását, az ittas állapotban, közeli hozzátartozó sérelmére történt elkövetést és a vádlott büntetett előéletét. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor az önfeljelentés, az elkövetést megkönnyítő személyiségjegyei, a vádlott kézsérülését viszont nem lehetett e körben figyelembe venni. A cselekmény elkövetése óta eltelt időt is csekélyebb súllyal a vádlott javára kell értékelni, továbbá a huzamosabb együttélésből fakadó, fokozatosan felgyülemlő feszültségeket, édesanyja nehéz természetét, és kilátástalan élethelyzetüket.

Az ítélőtábla a vádlottal szemben alkalmazott büntetés nemét és mértékét egyaránt megfelelőnek találta. Jelen ügyben a bűnösség elismerése, a tettel való szembenézés nem történt meg, a vádlott a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Emiatt indokolt vele szemben a 20 éves szabadságvesztés büntetés kiszabása. Ennek enyhítésére nem volt alap, ugyanakkor a súlyosítás sem volt indokolt. A másodfokú bíróság az ügyészi indítvánnyal ellentétben nem tartotta szükségesnek a vádlottal szemben határozatlan idejű, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását. Kétségkívül agresszív, antiszociális és lobbanékony személyiség, nem lehet ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy korábban egyetlen kisebb súlyú közlekedési bűncselekmény miatt ítélték el, személy elleni erőszakos bűncselekményt eddig nem valósított meg. E cselekmény a személyében rejlő magasabb fokú társadalomra veszélyességre vall, ez azonban éppen a cselekmény speciális irányultságára figyelemmel nem éri el azt a szintet, amely mellőzhetetlenné tenné a társadalomtól való teljes elszigetelését. Az 57 éves vádlottal szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása még a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségével együtt is nagyságrendileg olyan mérvű súlyosítást jelentene, amely a büntetőeljárási célokon túlmutatna.

Budapest, 2022. szeptember 16.

Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság