Az emberölés bűntette miatt M. R. A. Y. A. R. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig a felmentést célzó védői fellebbezést, ezért a 2022. november 24-én kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. Az ítélőtábla döntésével az eljárás jogerősen befejeződött.

A Fővárosi Törvényszék a 2022. január 28-án meghozott ítéletével az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt 12 év fegyházbüntetésre és Magyarország területéről kiutasításra ítélte. 

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a palesztin nemzetiségű jordán állampolgár vádlott valutaváltással foglalkozott és meg akarta szerezni egyik szintén pénzváltással foglalkozó ismerőse magánál tartott nagyobb összegű készpénzét. Tervének végrehajtásában egy férfi és egy nő segítette, őket a cselekmény kapcsán külön eljárásban már jogerősen elítélték rablásért. A vádlott egy budapesti erdős részen támadt a sértettre, akit a nő csalt a helyszínre. A dulakodás során a sértettnél lévő értékek megszerzése érdekében a vádlott – a társaival való előzetes, csak a sértett kirablására irányuló megállapodását túllépve – egy nála lévő késsel megszúrta a férfit, aki ennek következtében életét vesztette. A vádlott elvette a sértett értékeit és azokat átadta egyik társának, majd a sértett gépkocsijával elmenekültek a helyszínről. A vádlott később visszament a tetthelyre, ahonnan a sértett holttestét elszállította és ismeretlen helyen elrejtette.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása, míg a vádlott védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta. A védő azzal indokolta a felmentésre tett indítványát, hogy az ügyészség nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani sem a vád tárgyává tett bűncselekmény vádlott általi elkövetését, sem azt, hogy ilyen bűncselekmény történt volna. Azt is kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott életben létére vonatkozóan semmilyen bizonyítást nem folytatott le, az ezzel kapcsolatos, nyomozóhatóság által készített jelentéseket nem erősítették meg. Szerinte ez ellen szól, hogy az újabb és újabb elfogatóparancsok évtizedek óta nem vezettek eredményre. Márpedig a terhelt halála esetén a büntetőeljárás megszüntetésének lett volna helye.

A másodfokú bíróság a fellebbezéseket egyik irányban sem találta alaposnak.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék perrendszerűen folytatta le az eljárást, és helyesen látta úgy, hogy a 30 évvel ezelőtti bűncselekmény büntethetősége nem évült el, s nincs ok az eljárás terhelt halála miatti megszüntetésére sem. A védő érvelésével ellentétben több olyan, elévülést megszakító eljárási cselekményre került sor, amely miatt a bűncselekmény büntethetősége nem szűnt meg. A vádlott időközben bekövetkezett halálát pedig semmilyen tény nem igazolta, sőt, arra vonatkozó adatok merültek fel, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mindenben hiánytalan és pontos volt.

Az ügy érdekessége, s egyben nehézsége abban állt, hogy sem a sértett holtteste, sem az elkövető (a vádlott) nem került elő az eljárás során. A bizonyítékok értékelésénél ezért annak volt döntő jelentősége, hogy a sértett halála bekövetkezett-e, s ha igen, a vád tárgyává tett bűncselekménnyel oksági összefüggésben vesztette-e életét. Ezzel kapcsolatban az alábbi tények váltak ismertté:
-    A sértett a hozzátartozóival utoljára 1991. szeptember 8-án vette fel a kapcsolatot, utána személyesen és a védelem által neki tulajdonított egyetlen táviraton kívül sem levélben, sem telefonon nem jelentkezett; testvére mindezt a sértettől szokatlan, énidegen magatartásnak tulajdonítva már 1991. szeptember 12-én bejelentette az eltűnését.
-    A családi, személyi, egzisztenciális körülményeiben nem következett be olyan jellegű, hirtelen változás, mely az édesapjával, testvérével, Szíriában élő más hozzátartozóival a kapcsolat teljes és végleges megszakítását magyarázta volna.
-    Az elkövető-társak gyanúsítotti vallomásaikban beszámoltak a sértett sérelmére elkövetett cselekményről, beszéltek a kés használatáról, s arról is, hogy a sértett a földre zuhant, és nem mozdult, hangot sem adott ki, valamint arról is, hogy a helyszínt a vádlott által használt gépkocsit hátrahagyva, a sértett járművével hagyták el.
-    Bár a sértett aznap este még a saját gépkocsijával közlekedett, azt később, de ugyancsak a vád tárgyává tett cselekmény éjszakáján úgy találta meg a rendőrség, hogy abban a három elkövető személy utazott, de a sértett nem volt velük.
-    A sértettnek tehát a mozgását megkönnyítő jármű az éjszakai órákban nem állt rendelkezésére, s ugyanígy nem volt nála megfelelő ruhanemű, útlevél, nagyobb összegű pénz, mely hosszabb, tervezett (vagy akár csak hirtelen elhatározott, de mindenképpen észszerűen végrehajtott) eltávozására utalt, azt lehetővé tette volna.
-    A cselekmény (vallomásokból megismerhető) helyszínén végzett tetemkutatás során egy fekete-fehér sportcipőt találtak, melyet a sértett testvére felismert, és az édesapja is beszámolt róla a tanúvallomásában, mikor a gyermeke utoljára viselt ruházatáról leírást adott.
-    A cselekményt követően az egyik elkövetőnél fellelt készpénzen talált vérnyom a szerológus szakértő szerint származhatott a sértettől, de nem származhatott a cselekmény más érintettjétől.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság határozott álláspontja is az volt, hogy ezek a tények és körülmények egyöntetűen a sértettnek a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggésben 1991. szeptember 8-án bekövetkezett halálát igazolták. Ennek cáfolatára az 1991. október 24-én a sértett nevében Spanyolországból feladott, minden előzmény nélküli távirat, melyet az abban megígért személyes találkozás sem követett, nem alkalmas. A tárgybeli időben a távirat volt az egyetlen kapcsolatfelvételi forma, melynél a feladó személye semmilyen módon nem volt ellenőrizhető, és egyébként a táviratozást semmi nem indokolta. Annak egyedüli célja az volt, hogy azt a látszatot keltse, miszerint a sértett még életben van, és így az elkövetett cselekmény felderítetlen maradjon. Azt, hogy a sértettet a vádlott szúrta le, a korábbi eljárásokban jogerősen elítélt tettestársak vallomásain kívül egyéb bizonyítékok is kétséget kizáróan alátámasztották. 

Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és törvényesen minősítette cselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének. A büntetés kiszabása során további enyhítő körülményként kellett értékelni az ölési szándék eshetőlegességét és az időmúlást. Kétségtelen, hogy a cselekmény óta eltelt több mint 30 év alatt a terhelt végig ismeretlen helyen tartózkodott, ennek ellenére az elévülési időt messze meghaladó időmúlás jelentősége nem elhanyagolható. Az ítélőtábla nem értett egyet az ügyészség álláspontjával, miszerint súlyosító körülményként kellene értékelni az éjjeli elkövetés mellett azt, hogy arra orvul, elhagyatott területen került sor, és az elkövetéshez használt kés különösen veszélyes voltát sem, mivel a cselekmény minősítéséhez képest nem volt indokolt, hogy ezek a vádlott terhén külön értékelést nyerjenek. Az ügyészség által hivatkozott társas elkövetést sem lehetett súlyosítóként figyelembe venni, mivel a vádlott által elkövetett cselekményben egyik társas bűnelkövetési alakzat sem valósult meg, ugyanakkor a terhelt kezdeményező szerepét valóban a terhére kellett értékelni.

Jelen esetben a cselekmény óta eltelt több mint 30 év és az ölési szándék eshetőlegessége miatt a szabadságvesztés tartamának – mely egyébként is a maximálisan kiszabható 15 évhez közelebb esik – lényeges felemelését a másodfokú bíróság sem tartotta indokoltnak. Ugyanakkor az egyéb, tárgyi súlyt fokozó körülmények (pl.: éjszakai elkövetés) miatt a büntetés enyhítésére sem volt alap.

Budapest, 2022. november 23.

Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság