Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. Z. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlott terhén megállapított emberölés bűntettét a különös kegyetlenség mellett a törvényszéktől eltérően, az elhárításra fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetettnek minősítette, a feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 25 évre mérsékelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

A Fővárosi Törvényszék a 2024. június 6-án kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, míg a másodrendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 9 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyúttal rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a két terhelt hajléktalanként élt és együtt kéregettek. 2021. október 28-án az elsőrendű vádlott találkozott a szintén hajléktalanként élő sértettel, aki elmesélte neki, hogy aznap került ki a kórházból, ahol csípőtörés miatt kezelték. A sértett mankóval közlekedett és elpanaszolta a vádlottnak, hogy nem érzi jól magát, fázik, fájdalmai vannak és nincs társasága, ezért megkérte a terheltet, hogy maradjon vele éjszakára. A vádlott ebbe beleegyezett, így a másodrendű vádlottal aznap estére átköltöztek a sértett egyik csepeli parkban kialakított tartózkodási helyére, ahol az este folyamán közösen italoztak. Éjjel az elsőrendű vádlott meglátta, hogy a sértett belenyúl a másodrendű vádlott zsebébe, amiért kérdőre vonta őt. A sértett erre közölte vele, hogy tudja, hogy van cigarettája és kérte, hogy adjon neki. Az elsőrendű terhelt ekkor indulatba jött és a földön fekvő, az állapotánál fogva védekezésre képtelen férfit ököllel és a mankójával is többször megütötte, valamint meg is rúgta, végül műanyag szatyrot és újságpapír darabokat tömött le a torkán. Az elsőrendű vádlott cselekményét egy kutyát sétáltató személy észlelte, mire a terhelt a bántalmazást egy kis időre abbahagyta, majd később újra folytatta. A rendőrséget végül a járókelő értesítette, azonban a vádlottak akkorra már elhagyták a helyszínt. A sértett a bántalmazás következtében életét vesztette. A másodrendű vádlott a bántalmazást végig nézte, de érdemben nem próbálta megakadályozni azt, csak szóban kérte a társát, hogy hagyja abba a cselekményét, ténylegesen azonban nem avatkozott közbe.

Az elsőfokú ítéletet az ügyészség képviselője, valamint a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette, míg az elsőrendű vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A Fővárosi Ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket más okból, a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának mérséklését eredményezően találta alaposnak.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a törvényszék hatályon kívül helyezéshez vezető eljárási szabálysértések nélkül folytatta le az eljárást. A bizonyítékok helyes mérlegelésével túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg, a kisebb hiányosságok, pontatlanságok az iratok tartalma alapján kiküszöbölhetőek voltak.

Az elsőrendű vádlott nem tagadta, hogy ő bántalmazta a sértettet, annak módját illetően sem fogalmazott meg kifogásokat, és azt sem cáfolta, hogy a bántalmazás és a sértett halála között okozati összefüggés áll fenn. Ezeket a tényeket az elsőfokú bíróság megfelelő mélységben vizsgálta, és szinte minden tekintetben helyes következtetéseket vont le. A védői érveléssel szemben a vádlott cselekménye nem volt motiválatlan, annak kiváltó oka az volt, hogy a sértett belenyúlt a másodrendű terhelt zsebébe, amit az elsőrendű vádlott észlelt, és attól indulatba jött. Az ölési cselekményhez vezető agressziót csupán a csekély értékű cigaretta kapcsán kialakult vita váltotta ki, a törvényszék helyesen állapította meg, hogy ilyen ténybeli alapon menthető okból származó erős felindulásról nem lehet szó.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő elkövetéskori tudatzavart, tudatszűkült állapotot az elsőrendű vádlottnál nem véleményezett, ami cáfolta azt a védői feltételezést, hogy a zavart ébredés szindróma megállapítható lenne. A vádlott a cselekmény elkövetési körülményeit utólag fel tudta tárni, a bántalmazás időben hosszan elhúzódott, és a vádlott arra is figyelt, hogy amikor észlelte a társa jelenlétét, erre az időre felhagyott a bántalmazással.

Ezért a törvényszék okszerűen következtetett az elsőrendű vádlott bűnösségére, és a cselekményét is túlnyomórészt törvényesen minősítette. Megfelelő érvek mentén vetette el az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapítására irányuló védekezést, és a különös kegyetlenség megállapításában sem tévedett. Ezt nem csak az alapozta meg, hogy a sértettnek a halállal szokásosan együtt járó szenvedést lényegesen meghaladó kínokat kellett kiállnia, hanem a rendkívüli brutalitással, nagy erejű puszta kézzel és eszközzel történő bántalmazással végrehajtott elkövetési mód is. Azzal ugyanakkor nem értett egyet az ítélőtábla, hogy a sértett védekezésre képtelen állapotban lett volna, ezt sem az ittassága, sem aktuális mozgási korlátozottsága nem alapozta meg. E helyett azt kellett megállapítani, hogy a sértett a fogyatékosságánál fogva korlátozottan volt képes a bűncselekmény elhárítására, figyelemmel arra, hogy az elkövetés időpontjában csípőtöréséből lábadozott.

A másodfokú bíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a büntetett előéletű, kétszeresen is súlyosabban minősülő emberölést elkövető vádlott esetében kizárólag az életfogytig tartó szabadságvesztés állhat összhangban a büntetési célokkal. Azonban úgy ítélte meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás törvényi intervallumának alsó határa is kellően igazodik az elsőrendű vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességhez, arra figyelemmel, hogy ő korábban nem követett el erőszakos bűncselekményt, és az ölési cselekménye alkalmi jellegűnek tekinthető.

Budapest, 2025. április 02.