Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt M. A. M. ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a büntetés kiszabásánál a különös visszaesői minőségre utalást mellőzte, pontosította a bűnjelekre és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezéseket, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerőssé vált ítélet értelmében a terhelt a 20 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2021. június 16-án kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki M. A. M. vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és rongálás vétségében. Ezért őt az emberölés bűntette esetében, mint különös visszaesőt, míg a rongálás vétsége esetében, mint visszaesőt - halmazati büntetésül - 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Egy korábbi jogerős ítélettel kiszabott 10 év fegyházbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságát megszüntette. Rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat 1,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019 tavaszán szabadult a vele szemben korábban – az akkori barátnője sérelmére elkövetett – emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabott 10 év fegyházbüntetésből, majd ezt követően egy ingatlanforgalmazó cégnél helyezkedett el. 2019 őszétől ugyanannál az ingatlanforgalmazó cégnél dolgozott a sértett is, akinek a megismerkedésüket követően, a vádlott udvarolni kezdett, majd két héten belül párkapcsolat alakult ki közöttük. A vádlott más családnévvel mutatkozott be a sértettnek, akinek a korábbi elítéléséről nem beszélt, ellenben azt állította, hogy egy szerelmi csalódást követően hét évig külföldön élt, ahonnan egy súlyos autóbaleset után 2019 tavaszán költözött haza. A vádlott már a kapcsolat elején szeretett volna összeköltözni a sértettel, annak bérelt lakásában, végül 2019 decemberében beköltözött. A vádlott karácsonykor megkérte a sértett kezét, amire a sértett igent mondott, egyúttal jelezte, hogy ezt korainak találja.

A vádlottnak többször voltak hirtelen dühkitörései, azonban agressziója soha nem irányult közvetlenül a sértett ellen. Mindezek hatására a sértett elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatát a vádlottal, akivel 2020. január 2-án közölte ezt a szándékát és kérte, hogy költözzön el a bérelt lakásból. A vádlott nem akart szakítani a sértettel és többször öngyilkossággal fenyegetőzött. Végül miután a sértett megnyugtatta, hogy ez nem végleges szakítás, csak lassítsanak, a vádlott még aznap összepakolta-é a holmija egy részét és elment a sértett lakásából.

Néhány órával később a sértett meggondolta magát és úgy döntött, hogy véglegesen lezárja a kapcsolatát a vádlottal, ezért összepakolta a vádlott még lakásban lévő holmiját és elvitte azt a vádlott lakásához. A sértett értesítette erről a vádlottat, aki lement az utcára és a sértett autójában beszélgettek. A vádlott továbbra sem akarta elfogadni a szakítás tényét, egyre indulatosabb lett, kiabált és öngyilkossággal fenyegetőzött. A sértett végül kirakta a járdára a vádlott holmiját, majd kérte, hogy adja vissza a sértett lakáskulcsát és a céges telefonját, amit korábban kölcsönadott a vádlottnak. A vádlott a sértett lakáskulcsát visszaadta, a telefon visszaadását viszont megtagadta. A sértett próbált távozni a helyszínről, de a vádlott azt nem akarta engedni. Előbb azt próbálta megakadályozni, hogy a sértett beszálljon az autóba, majd miután ez sikerült a sértettnek, a vádlott nem engedte becsukni a kocsi ajtaját. A sértett többször felszólította a vádlottat, hogy engedje el, míg végül a vádlott nagy erővel becsapta a gépkocsi ajtaját, így a sértett el tudott indulni.

Másnap, 2020. január 3-án a sértett lakatost hívott, hogy az lecserélje a lakásán a zárat, mert attól tartott, hogy a vádlott korábban esetleg lemásolhatta a kulcsot. A lakatos - a későbbi tanú - 19 óra körül érkezett a sértett lakásába, a vádlott 19:40-kor. A sértett megijedt a vádlottól és nem akarta beengedni a vádlottat, aki viszont ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor adja vissza a sértett céges telefonját, ha bemehet a lakásba, ezen kívül jelezte, hogy beszélni szeretne a sértettel. A sértett erre megkérte a tanút, hogy maradjon a lakásban, amíg a vádlott ott tartózkodik, majd végül beengedte a vádlottat. A vádlott ragaszkodott ahhoz, hogy előbb a tanú hagyja el a lakást, mert az ő jelenlétében nem akar beszélni. A vádlott felvetette, hogy a sértett menjen ki vele az utcára beszélgetni. Miután a sértett erre nem volt hajlandó, a vádlott megindult a sértett felé, aki erre megkísérelte felhívni a rendőrséget. Ezt látva a vádlott kikapta a sértett kezéből a telefont és a földhöz vágta azt. Ezt követően a vádlott a ruházatából elővett egy 25 cm hosszú konyhakést és azzal rátámadt a sértettre, miközben azt kiabálta, hogy „meggyaláztál, megöllek!”. A vádlott és a sértett között dulakodás alakult ki, melynek során a sértett a földre esett. Ekkor a vádlott leszorította a földön fekvő sértettet és egy ízben megszúrta az arcán, illetve 6 esetben megkarcolta a bőrét. Az előszobában álló és a sértett segélykiáltását halló tanú végül be tudott nyitni a nappaliba, ahol a vádlottat lerántotta a földön fekvő sértettről, majd a vádlott kést tartó kezét több alkalommal a földhöz ütötte, hogy ilyen módon lefegyverezze őt. A vádlott kiszabadította a kezét és a késsel egy kaszáló mozdulatot tett a tanú felé, aki ettől megijedt és elhátrált. Ezek után a vádlott még két ízben megszúrta a még mindig a földön fekvő sértettet, majd a vádlott kimenekült a lakásból.

A vádlott az elkövetéshez használt kést az utcán eldobta, majd hazament, ahol öngyilkosságot kísérelt meg. Az eszméletlen állapotban lévő vádlotthoz az elfogására kiérkező rendőrök mentőt hívtak, majd kórházba szállították.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére a büntetés súlyosítása, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében, a vádlott és védője a jogi minősítés megváltoztatása és enyhébb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, az ügyészi fellebbezést változatlanul fenntartotta.

Az ellentétes irányú fellebbezéseket a másodfokú bíróság nem találta megalapozottnak, az elsőfokú bíróság ítéletét kizárólag járulékos kérdésekben változtatta meg.

A teljeskörű felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék a perrendi szabályokat betartva folytatta le az eljárást. Az általa megállapított tényállás a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, túlnyomórészt megalapozott, azt csak a sértett sérülései tekintetében kellett pontosítani az iratok tartalma alapján. A másodfokú eljárásban a védő a vádlott újabb igazságügyi elmeorvos és pszichológus szakértői vizsgálatának elrendelését indítványozta, amelyet az ítélőtábla mint szükségtelent, elutasított. Az elsőfokú eljárásban készült egyesített szakértői véleményt ugyanis az ítélőtábla is megalapozottnak, szakszerűnek, hiánytalannak és minden szempontból aggálytalannak találta. A vádlott ún. abortív patológiás részegségét a szakértők arra figyelemmel zárták ki, hogy noha a vérében nem volt kizárható az alkohol jelenléte, annak mennyisége a minimális szintet sem érte el, továbbá abban az esteben, ha a vádlottnál valóban abortív patológiás részegség miatti tudatzavar lépett volna fel, akkor a kórházba kerülését követően zavartsága nem normalizálódott volna rövid időn belül, hanem hosszabb időn át pszichotikus tünetet, észlelési zavart, vagy delirózus zavart produkált volna, azonban egyik tünetet sem fedezték fel nála. Személyiségtorzulásával kapcsolatban pedig a szakértői vélemények alapján azt állította meg helyesen az elsőfokú bíróság, hogy az a betegségi szintet nem érte el. A vádlott emlékezetkiesésre történő hivatkozása is csak a védekezési taktika része volt, így az elkövetéskor semmilyen tudatszűkült vagy tudatzavart állapot nem lépett fel nála. 

Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekményeit is helyesen minősítette. Mivel a vádlott különös visszaesőként követte el az élet elleni cselekményt, amely az emberölés bűntettének minősített esete, ugyanezt a kétszeres értékelés tilalmára tekintettel nem lehetett figyelembe venni a büntetési tételkeretet tágító körülményként, így a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezésnél ennek feltüntetését az ítélőtábla mellőzte. A büntetés kiszabása során értékelhető körülményeket az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen és hiánytalanul sorolta fel. Az a körülmény, hogy a szerencsének köszönhetően a sértett életben maradt, olyan nyomós objektív enyhítő ok, amelyre figyelemmel nem indokolt a határozott ideig tartó szabadságvesztés helyett életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazása. Ugyanakkor a nyomatékos súlyosító tényezők miatt a határozott ideig tartó szabadságvesztés maximumát csaknem elérő 20 év szabadságvesztés volt egyedül alkalmas arra, hogy a társadalom védelme érdekében a vádlottat hosszú időre elszeparálja, és hogy mindenki másnak is nyilvánvalóvá és egyértelművé tegye: aki hasonló körülmények között követ el más ember sérelmére erőszakos bűncselekményt, semmibe véve az emberi élet értékét, és a feltételes szabadság kínálta lehetőségeket, annak a törvény ugyanilyen szigorával kell számolnia. E büntetés enyhítésére semmilyen méltányolható okot a másodfokú bíróság nem talált. Minthogy a terhére rótt bűncselekményeket a vádlott feltételes szabadság hatálya alatt követte el - ebből a büntetésből a feltételes szabadság kedvezményében már nem részesülhet, vagyis teljes egészében ki kell állnia a kiszabott szabadságvesztést. Egyúttal további következmény a korábbi szabadságvesztésből még hátralévő idő kitöltése is a feltételes szabadság megszüntetése folytán.

A másodfokú ítélet a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

Budapest, 2022. február 11.

Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság