Fővárosi Törvényszék – Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték az egykori labdarúgó megölésével vádolt férfiakat
A Fővárosi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt három férfit. Egyiküket felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt, másikukat pedig ezen bűncselekmény társtetteseként mondta ki bűnösnek a bíróság. A harmadik vádlott cselekménye társtettesként előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének minősül az elsőfokú ítélet szerint.
A bíróság döntése értelmében az I. és III. rendű vádlottak leghamarabb 25 év, míg a II. rendű vádlott 27 év után kerülhet feltételes szabadságra.
Az ítélet szerint 2007-ben a sértett egy barátja kérésére névlegesen elvállalta egy gazdasági társaság vezető tisztségét úgy, hogy a cég által valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvette és visszajuttatta azt a zrt. két vezetőjének. Egyik alkalommal azonban a sértett nem adta vissza a több száz millió forintnyi összeget, hanem azzal külföldre távozott, ahol a pénz egy részét el is költötte. Az I. rendű vádlott és a társa ezért neheztelt a sértettre és attól tartva, hogy ő a hatóságok előtt felfedi bűnös tevékenységüket, elhatározták, hogy megöletik őt.
Az I. rendű terhelt és társa azzal bízták meg a sértett barátját, hogy ölesse meg a sértettet. A megbízott személy a II. és III. rendű vádlottat kérte fel a feladat elvégzésére. A II. rendű terhelt cserébe ingyenes vadászati lehetőséget kért a megbízó földterületén, illetve a cselekményben résztvevő társának – a III. rendű vádlottnak – 3 millió forintot. 2009. szeptember 28-án a sértettet barátja vitte gépkocsival Baranyajenő külterületére, ahol a II. és III. rendű vádlott egy csákánnyal több ütést mért a férfi fejére, amelynek következtében az a helyszínen életét vesztette. A testét ezután egy előre kiásott gödörbe helyezték és földdel fedték be.
A büntetéskiszabás során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terheltek elkövetéskori büntetlen előéletét, azt, hogy egyikük két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülmény volt két vádlott esetében a társtettesi elkövetés.
Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik pedig felmentésért fellebbeztek.
Budapest, 2025. 04. 07.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály