Fővárosi Törvényszék - Előkészítő ülést tartottak egy munkásszállón történt verekedés ügyében
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit – erőszakos többszörös visszaesőként – életveszélyt okozó testi sértés, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és lopás vétségével, míg három másikat csoportosan, felfegyverkezve társtettesként elkövetett garázdaság bűntettével vádol az ügyészség.
A vádirat szerint az I. és a II. rendű vádlottak összeverekedtek a III. és IV. rendű vádlottakkal és más személyekkel egy budapesti munkásszállón. A bántalmazás során az I. rendű vádlott késsel megszúrta a III. rendű vádlottat, aki ennek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, esetében azonban a közvetlen életveszélyes sérülés kialakulásának reális lehetősége is fennállt. Később az I. rendű a IV. rendű vádlottat is megsebesítette, s bár ezen sérülés is 8 napon belül gyógyuló volt, fennállt az esélye súlyosabb sebesülés keletkezésének is. Az I. rendű vádlottat a fentieken kívül azzal is vádolják, hogy a szálló egyik lakójának a szobájából ellopott 4500 forintot.
A törvényszék 2021. február 11-én csak az I. és II. rendű vádlott vonatkozásában tartott előkészítő ülést, mivel a III. és IV. rendű vádlottak ismeretlen helyen tartózkodnak, felkutatásuk ezidáig nem vezetett eredményre. Velük szemben a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – távollétükben folytatja le az eljárást.
Az ülésen jelen lévő vádlottak közül az I. rendű nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. A II. rendű vádlott beismerte bűnösségét, amely nyilatkozatát a bíróság elfogadta, azonban a tárgyaláshoz való jelenlét jogáról ő nem mondhatott le. A vádlott ugyanis a bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorú volt, és a büntetőeljárási törvény értelmében a fiatalkorú terhelt jelenléte a tárgyaláson kötelező.
Ezt követően a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. A következő tárgyalás 2021. április 1-jén lesz, amikor az I. rendű vádlott kihallgatása és a tanúk meghallgatása várható.
Budapest, 2021. február 11.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály