A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 

 

Az ügyész a vádemeléssel egyidejűleg tett indítványt a kényszerintézkedések fenntartására a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt.

 

A védők törvényi feltételek hiányában elsősorban az előzetes letartóztatás, illetve a házi őrizet megszüntetését, másodsorban T. Cs. kapcsán óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérték.

 

A törvényszék az ügyészi indítványt fogadta el, de az okok tekintetében csak részben találta alaposnak.

 

A bíróság végzésében kifejtette, hogy az előzetes letartóztatás különös okai közül a szökés és elrejtőzés veszélye mindhárom vádlottnál fennáll. A vádlottak a vád szerint bűnszervezetben követték el a cselekményeket. Ezért bűnösségük bizonyítása esetén velük szemben öt évtől huszonöt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Hangsúlyozta a törvényszék, hogy ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a vádlottak az eljárás kezdeti szakaszában sem vonták ki magukat a büntetőeljárás alól. 

 

A bíróság végzése indokolásában a Kúria jogelődje által közzétett döntésre, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva utalt arra, hogy a kényszerintézkedés fenntartását a közérdek is indokolttá teheti, ami nagyobb súllyal esik latba, mint a személyi szabadság sérthetetlenségének követelménye. A közérdek a végzés szerint abban áll, hogy a kiszabható büntetés nyomatéka folytán a vádlottak megszökhetnek vagy elrejtőzhetnek, így az eljárási cselekményeken való részvételük nem biztosítható.

 

A bíróság nem fogadta el a védői érveléseket és nem látott lehetőséget arra, hogy a kényszerintézkedéseket megszüntesse, ugyanis a vádlottak kedvező életkörülményei még nem zárják ki a szökés és elrejtőzés veszélyét. 

 

A törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmények a bűnelkövetésre történő életvitelszerű berendezkedésre utalnak. Ezért megalapozottan feltehető, hogy az érintettek szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. Ezzel a bíróság a bűnismétlés veszélyére utalt.

 

A törvényszék nem osztotta viszont a vádhatóságnak azt az álláspontját, hogy a két előzetes letartóztatásban lévő vádlott szabadlábra kerülése esetén meghiúsítanák, megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok megsemmisítésével, vagy elrejtésével. Erre utaló adat a rendelkezésre bocsátott dokumentumokban nem található.

 

A törvényszék az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés lehetőségét kizárólag T-né R. E. vádlottnál látta alkalmazhatónak.

 

A bíróság vizsgálta a védő által indítványozott, óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetőségét is. Óvadék ellenében a terhelt előzetes letartóztatását csak akkor lehet megszüntetni, ha a bűncselekményre és a személyi körülményekre tekintettel az eljárási cselekményeknél a terhelt megjelenését az óvadék letétele valószínűvé teszi és az előzetes letartóztatásnak kizárólag a terhelt szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel lenne helye. Mivel a bíróság további előzetes letartóztatást megalapozó okot is feltárt, a jogszabály kizáró rendelkezése folytán az óvadék letételének vizsgálata tárgytalanná vált.

 

Mind az előzetes letartóztatás, mind a házi őrizet az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig tart. 

 

A végzés nem jogerős.

 

Budapest, 2016. március 31.

 

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya