Fővárosi Törvényszék - Fegyházbüntetésre ítéltek több kábítószer-kereskedőt
A Fővárosi Törvényszék 9 év 6 hónap és 3 év közötti fegyházbüntetésre ítélt több vádlottat egy büntetőügyben, amelyben összesen 9 személlyel szemben emelt vádat az ügyészség többek között bűnszervezetben jelentős mennyiségű kábítószerre, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A bíróság rendelkezett arról is, hogy hatan a terheltek közül – a bűnszervezeti elkövetők – nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
A 2025. április 8-án kihirdetett ítélet szerint az I. rendű vádlott öt társával együtt Budapesten és a főváros környékén különböző kábítószerek – marihuána, amfetamin, MDMA – kereskedelmével foglalkozott. Az I. rendű vádlott gondoskodott a forgalmazott kábítószerek nagy tételben történő beszerzéséről és vádlott-társaihoz történő eljuttatásáról. Társai segítségével az I. rendű terhelt a XXII. kerületi ingatlanában tárolta, adagolta, csomagolta és osztotta szét a kábítószert.
Két további terhelt bűnszövetségben viszonteladóként, míg egy másik vádlott pedig egyedüli forgalmazóként vett részt a kábítószerek eladásában.
Az I. rendű terheltet a törvényszék bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és járművezetés bódult állapotban vétsége miatt 9 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 1,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság 907 ezer forintra vagyonelkobzást is elrendelt a terhelttel szemben. Az előbbi bűncselekmény elkövetéséért további 5 terheltet 9 év, 6 év 9 hónap, 7 év, valamint 6-6 év fegyházbüntetésre, továbbá 9 és 6 év közötti közügyektől eltiltásra ítélt.
Két további vádlottal szemben társtettesként bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 3-3 év fegyházbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki a törvényszék.
Egy terheltet pedig – alapeseti – kábítószer-kereskedelem bűntette miatt mondtak ki bűnösnek, ő 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott.
A bíróság a büntetéskiszabás során több vádlottnál enyhítő körülményként értékelte többek között – egyeseknél csak csekély mértékben – a részbeni beismerésüket, néhányuknál a büntetlen előéletet és az egészségügyi állapotukat.
A súlyosító körülmények között volt a bűnszervezeti elkövetőknél a kábítószer jelentős mennyiség alsó határát 11-szeresen meghaladó mennyisége, a bűnszervezet vezetőjénél – az I. rendű vádlottnál – a vezető-irányítói minősége, II. rendű terheltnél az átfogó, domináns cselekvősége, a kereskedői elkövetői magatartás, a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottsága, a társtettesi elkövetői minőség, egyesek esetében az elfogás előtti kábítószer fogyasztás és a büntetett előélet, illetve a büntetőeljárás hatálya, a II. rendű vádlottnál pedig a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatti elkövetés is.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség, valamint a IX. rendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért a jogorvoslati nyilatkozatra, míg a többi vádlott és védője fellebbezett.
Budapest, 2025. április 9.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály