Fővárosi Törvényszék - A gyógyászati segédeszköz méltányossági alapon történő támogatásának nem előfeltétele az eszköz regisztrálása

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. április 9-én kihirdetett ítéletében megsemmisítette és új eljárás lefolytatására kötelezte az alperest egy eljárásban, amelyet a súlyosan halmozottan fogyatékos felperes – speciális kommunikációs eszközök megvásárlásához nyújtott támogatás iránti méltányossági – kérelmének elutasítása miatt indított.

Az alperes arra hivatkozva utasította el a felperes kommunikációs eszközök megvásárlásának támogatására vonatkozó méltányossági kérelmét, hogy az eszközök orvostechnikai eszközként nem kerültek regisztrálásra, illetve a forgalmazóik nem rendelkeznek ártámogatási szerződéssel. A felperes vonatkozásában erre figyelemmel egyedi, a mérlegelési szempontoknak megfelelő vizsgálatot nem végzett.

A bíróság az Alkotmánybíróságnak jelen ügyhöz kapcsolódó határozatát, valamint a gyógyászati segédeszköz fogalommeghatározásait szem előtt tartva, azokat mérlegelve hozta meg a döntését. A fogalommeghatározások a forgalomba hozatalra, a nyilvántartásba vételre és a regisztrációra vonatkozó követelményeket nem határoznak meg. Nem attól minősül orvostechnikai eszköznek egy eszköz, hogy azt nyilvántartásba vették, így a támogatás elbírálása nem tehető ettől függővé.
 
A méltányossági eljárás során a hatóságnak mérlegelni kell a beteg kórtörténetét, a betegség súlyosságát, a gyógyászati segédeszköz kérelmező általi használatának orvosszakmai indokoltságát, költségét, költséghatékonyságát, a kórkép előfordulási gyakoriságát, a szakember véleményét. E szempontokon túl egyéb feltétel nem támasztható, különösképpen olyan feltétel nem, amelynek teljesülése lényegében az egészségbiztosító hatáskörébe tartozik. 

A bíróság megállapította továbbá, hogy a kért eszközök gyógyászati segédeszköznek minősülnek. A támogatás megítélésében a méltányossági kérelem érdemi, a fenti szempontokat figyelembe vevő vizsgálata nem mellőzhető, ezért az alperesi határozat jogszabálysértő. 

Budapest, 2025. április 10.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály