A Fővárosi Törvényszék 2015. december 17-én B. Béla vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.

A korábbi elsőfokú bíróság ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, ezért az első fokú eljárást elölről kellett kezdeni.

Az ügyészség a salgótarjáni és a nyugati téri sortűz miatti cselekmények kapcsán a vádlottat felbujtóként, aljas indokból és célból, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett, a martonvásári kutatók bántalmazása kapcsán felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével megvalósított háborús bűntett, illetve két rendbeli felbujtóként, aljas indokból és célból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kíséreltével megvalósított háborús bűntett miatt vádolta. Emellett vádolta lőszerrel visszaélés bűntette és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettével is.

A mintegy két hónap alatt befejezett megismételt eljárásban a törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki a váddal szemben három rendbeli bűnpártolás bűntettében, mert nem intézkedett Salgótarjánban a tömegre tüzet nyitó karhatalmisták felelősségre vonása iránt, holott ez belügyminiszterként kötelessége lett volna.

Bűnösnek mondta ki további két rendbeli bűnpártolás bűntettében azért, mert szintén nem kezdeményezett eljárást a martonvásári kutatókat bántalmazó karhatalmisták ellen, sőt az erről szóló jelentést irattározni rendelte. A kutatókat azért állították elő a rendőrségre, hogy megakadályozzanak egy újabb hatalomellenes szervezkedést az 1957-es március 15-i ünnep előtt. A bántalmazásukra azért került sor, mert a fennálló rendszerrel ellentétben állónak tekintették őket.

A váddal egyezően a vádlottat bűnösnek mondta ki továbbá a bíróság lőszerrel visszaélés bűntettében is, melyet azzal követett el, hogy a házkutatás során talált 11 db vadásztöltényre nem volt engedélye. Emellett a vádlott az ítélet szerint bűnös a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében is: egy televízió műsorban azt mondta, hogy nem tartja koncepciós pereknek az 56-os pereket, illetve azt állította, hogy az ítéleteket szuverén bíróságok hozták, valamint nem volt köze ahhoz, hogy az embereket bebörtönözték. Védekezése szerint az akkori helyzet következménye, hogy sokan elhagyták az országot.

A törvényszék ugyanakkor felmentette a vádlottat a nyugati téri sortűz miatti cselekmény kapcsán a felbujtóként, aljas indokból és célból, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett alól.

A vádirat szerint a legsúlyosabb bűncselekmény a nyugati téri és a salgótarjáni sortüzekben betöltött vádlotti szerep volt. A vádlott a vád szerint a felbujtást azzal valósította meg, hogy a karhatalmisták a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt adott utasítása alapján lőttek két helyszínen a tömegbe.

Az ítélet szerint nem volt bizonyítható a vádlott felelőssége ezen cselekmények felbujtásában.

A Fővárosi Ítélőtábla a hatályon kívül helyező határozatában bizonyítási cselekmények elvégzését írta elő az elsőfokú bíróságnak: így különösen történész szakértő kirendelését, valamint olyan személyek meghallgatását és vallomásainak bizonyítékként történő értékelését írta elő, akik nyilatkozni tudtak arra nézve, hogy a sortüzek leadására valóban a pártvezetés utasítása alapján került-e sor. Ezek a bizonyítékok a korábbi eljárásban nem álltak rendelkezésre, azok hiányában pedig az akkori bizonyítékok alapján mérlegelési jogkörében okszerűen állapította meg a vádlotti bűnösséget a korábban eljárt bírói tanács.

Jelen eljárásban a bíróság beszerezte ezeket a korábban nem ismert bizonyítékokat, amelyek viszont nem támasztották alá kétséget kizáróan a vádlotti felbujtói bűnösséget a két sortűz kapcsán, sőt éppen ellenkezőleg: az újonnan beszerzett bizonyítékok túlnyomó részt egyértelműen a vádlott ártatlanságára utaltak.

A hadtörténész szakértő megállapítása szerint a Katonai Tanács 1956. decemberi 4-i ülésen elhangzottak nem a polgári lakosságra leadandó sortüzek elrendelésére utaltak, hanem az ott felszólalók nagy része az erőszakot csupán a fegyveresekkel szemben tartotta megengedhetőnek. A szakértő szerint a központi hatalom nem vonta magához a tűzparancs kiadásának a jogát, nem adott ki a vád szerinti központi tűzparancsot, hanem épp ellenkezőleg: a tűzparancs esetleges elrendelését minden esetben a helyszínen lévő felelős parancsnokok feladatává tette. Így pedig a központi hatalom esetleges felbujtói szerepe megkérdőjeleződik. Ezt támasztották alá szinte kivétel nélkül azok a tanúk is, akiknek a vallomását a bíróság a tárgyaláson felolvasta.

Az ítélet szerint az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz kapcsán úgy nyilatkoztak az egykori karhatalmisták, hogy nem kaptak utasítást a tüzelésre, semmilyen központból jött tűzparancs nem jutott el hozzájuk. Mindezt a meghallgatott szakértők is egyértelműen megerősítették.

Megállapítható volt az is, hogy a tűzparancsot még csak nem is magyar, hanem a helyszínen levő szovjet parancsnok adta ki, és a magyar karhatalom csupán ezt követően, külön magyar tűzparancs nélkül, a kialakult úgynevezett tűzpánik hatására lőtt, nagyrészt a szervezetlenség eredményeként.

Az ítélet szerint nem bizonyítható az a vád, hogy a vádlott adott volna utasítást a tömegbe lövésre akár önállóan, akár a pártvezetés más tagjaival együtt közösen. Vagyis nem bizonyítható az emberölés felbujtása.

A bíróság megállapíthatónak találta ugyanakkor a vádlott felelősségét a salgótarjáni sortűz kapcsán az úgynevezett maradék bűncselekményben, a bűnpártolás bűntettében. A törvényszék csak azt látta kétséget kizáróan megállapíthatónak: miután a cselekményeket követően 3 hónappal később a vádlott belügyminiszter lett, nem kezdeményezett felelősségre vonásokat, ami viszont pozíciójánál fogva, hivatalos személyként kötelessége lett volna. Ezért a vádlottat 3 rendbeli emberöléssel, hivatalos személy eljárása során bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben mondta ki bűnösnek.

A cselekmény rendbelisége azon elkövetők számához igazodott, akiket a törvényszék a Legfelsőbb Bíróság 1995-ös jogerős ítélete alapján állapított meg. Ugyanis a salgótarjáni sortűz kapcsán már volt büntetőeljárás karhatalmistákkal szemben: ebben az eljárásban a Legfelsőbb Bíróság jogerősen kimondta, hogy az akkor még életben lévő és megvádolt személyek közül három karhatalmista lövéseket adott le a tüntető tömegre.

Nem volt bizonyítható az sem, hogy a vádlott utasítást adott volna a martonvásári kutatók 1957. márciusi bántalmazására. Azonban a bíróság ebben az esetben is megállapíthatónak találta a vádlott felelősségét az úgynevezett maradék bűncselekményben, a két rendbeli hivatalos személy eljárása során bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben: hiszen belügyminiszterként ekkor sem kezdeményezett felelősségre vonásokat, ami viszont pozíciójánál fogva, hivatalos személyként kötelessége lett volna.

A cselekmény rendbelisége itt is az elkövetők számához igazodott, aminek alapja az ORFK fegyelmi alosztályának egy titkos jelentése volt: ebben arról tájékoztatták a vádlottat belügyminiszterként, hogy két vezető beosztású személy tehető felelőssé a martonvásári kutatók bántalmazásáért. Az erről szóló jelentést a vádlott irattározni rendelte.

A nyugati téri sortűz kapcsán hangsúlyozta a bíróság, hogy a karhatalmisták a helyszínen nemhogy a vádban írt megtorló jellegű sortüzet nem adtak le, hanem egyáltalán nem is volt sortűz, csupán fegyverhasználat.

Rámutatott a törvényszék arra is, hogy ezen cselekmény kapcsán is döntést hozott 1995-ben a Legfelsőbb Bíróság. A bírói fórum akkor azt állapította meg, hogy a lövéseket - és nem a sortüzet - nem a magyar karhatalmisták, hanem az ott lévő szovjet katonák adták le, akik felett a magyar pártvezetés és maga a vádlott sem diszponált.

A törvényszék, mivel nem tartotta megállapíthatónak, hogy a nyugati téren megtorló jellegű sortűz lett volna, bizonyítékok hiányában felmentette a vádlottat a felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt emelt vád alól.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte többek között a vádlott igen idős korát és a kiemelkedően jelentős időmúlást.

Tekintettel arra, hogy a bíróság a vádlottat a vádban írt legsúlyosabb bűncselekmény, az akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető minősített emberöléssel megvalósított háborús bűntett vádja alól felmentette, a vád szerinti büntetés kiszabására nem volt lehetőség.

A bíróság megállapította, hogy ennyi év eltelte után a felfüggesztett szabadságvesztés áll arányban a vádlott által elkövetett és a bíróság által megállapított cselekményekkel.

Kiemeli a törvényszék, hogy - a több sajtótudósításban is megjelentekkel ellentétben - nem az képezte a vád tárgyát, hogy a vádlott belügyminisztersége alatt hogyan irányította az 1956-os forradalmat követő megtorlásokat. A legsúlyosabb vád tárgyát ugyanis olyan cselekmények képezték, amelyeket a vád szerint a vádlott belügyminiszteri kinevezését megelőző három hónappal korábban követtek el, és azok nem is voltak részei a köznyelvben „1956 utáni megtorlásként” élő magatartásoknak.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész téves minősítés miatt és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása iránt, a vádlott és védője a vádlott teljes felmentéséért fellebbezett.
 

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Budapest, 2015. december 17.