H. D. és társa: hivatali vesztegetés bűntette – ítélet

 

A Fővárosi Törvényszék 2016. április 21-én ítéletet hirdetett a H. D. és társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. H. D. I. rendű vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette

 

A bíróság Sz. S. II. rendű vádlottat 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, valamint összesen 1.095.000 forint pénzbüntetést is kiszabott vele szemben. A bíróság a II. rendű vádlottat az ellene emelt bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének vádja alól felmentette. 

 

A Központi Nyomozó Főügyészség 2015. január 28-án emelt vádat, amely két vádpontból állt. Az I. rendű vádlottat vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, a II. rendű vádlottat pedig bűnsegédként vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, valamint vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolta.

 

Az eljárás során mindkét vádlott vallomást tett, a bíróság tanúkat hallgatott ki, okiratokat szerzett be, többféle lehallgatási eszközzel rögzített felvételeket hallgatott meg és tanulmányozta a felvételek alapján készített leiratokat, valamint fedett nyomozói jelentéseket. 

 

Az ítélet szóbeli indokolásában az eljáró bíró hangsúlyozta, hogy az ügy politikai visszhangja a bíróság munkáját egyáltalán nem érintette, a bíróság politikai kérdésekkel nem foglalkozik, az ítélet a törvényes vád talaján áll és azon nem terjeszkedik túl. 

 

Ezt követően részletesen ismertette a vádirati tényállást, amelyet az ügyész a perbeszédében változatlanul fenntartott. Ezzel szemben azonban a bíróság az 1. vádpontban a vádirati tényállástól eltérő tényállást állapított meg. A legfontosabb elem, amelyben a bíróság által megállapított ítéleti tényállás eltér a vádiratban foglaltaktól, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az I. rendű vádlott a jogtalan előny ígéretét elfogadta volna. Ennek a tényállási elemnek a hiánya alapozta meg az I. rendű vádlott felmentését.

 

A bíróság álláspontja szerint az I. rendű vádlott vallomása az eljárás során végig következetes volt és logikusan cáfolta a vádirati tényállást. Az I. rendű vádlott a védekezésében többek között kifejtette, hogy az a cselekmény amit a vádiratban az ügyészség a terhére rótt, kizárólag a fedett nyomozó vallomásán alapul. Arra hivatkozott, hogy a fedett nyomozóval folytatott beszélgetés során – amelyről hangfelvétel és írásbeli jelentés is készült – soha nem hangzott el, hogy pénzt kért. 

A bíróság kifejtette, hogy véleménye szerint nemcsak szóban lehet pénzt kérni, hanem ráutaló magatartással is, tehát – ahogyan az ebben az ügyben felmerült – kézmozdulattal vagy fejbólintással is, de ennek a magatartásnak félreérthetetlennek kell lennie. Jelen ügyben azonban a bíróság ezt nem találta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak. 

 

A bíróság részletesen ismertette és értékelte a II. rendű vádlott vallomását is, amelyről megállapította, hogy nem tartja feltétlenül őszintének. Kitért arra, hogy ezzel kapcsolatban felmerült a bíróságban, hogy a II. rendű vádlott a bírói szakban előadott vallomásával csak menteni akarta az I. rendű vádlottat, de ezután hangsúlyozta, hogy az ítélet meghozatala során nincs helye spekulációnak, tehát ami kétséget kizáróan nem bizonyított, azt nem állapíthatja meg. A bíróság álláspontja szerint az, amit a II. rendű vádlott a saját magatartásáról a vallomásában elmondott, teljes bizonyossággal megállapítható a bizonyítási eljárás alapján.

 

A szóbeli indokolás során a bíró elemezte és értékelte B. I. tanú vallomásait, akinek a bejelentésére a büntetőeljárás indult, majd a fedett nyomozó által készített hangfelvételeket és ez alapján készített leiratokat, valamint jelentéseket. Megállapította, hogy a hangfelvételek alapján készített ügyészi leirat nem volt egyértelmű és eltért a fedett nyomozói jelentésben foglaltaktól. Az egyik, az ügy szempontjából fontos beszélgetést több technikai eszközzel rögzítette a fedett nyomozó, majd amikor a bíróság ezeket a felvételeket a bizonyítási eljárás során meghallgatta, akkor észlelte, hogy eltér egymástól az ugyanazon a helyen, ugyanakkor rögzített két hanganyag. A kirendelt igazságügyi hangszakértő álláspontja szerint azonban ez az eltérés abból adódott, hogy a két eszköz eltérően torzít a felvétel készítése során, amely miatt ugyanaz a beszélgetés félreértelmezhető, de megállapította, hogy a két felvétel azonos.

 

A bíróság részletesen értékelte a többi meghallgatott tanú vallomását és az okirati bizonyítékokat is.   Kifejtette, hogy az I. rendű vádlott a XIII. kerületi Önkormányzatnál ellátta a vagyonkezelői feladatokat is, ebbe a feladatkörbe belefér az, hogy egy kerületi, önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség felett diszponáljon. Ráadásul számára az ingatlan értékesítése sokkal bonyolultabb volt, tehát ha a gyors haszonszerzés lett volna a célja és nem pedig az önkormányzati gazdálkodás szempontjait veszi figyelembe, akkor inkább az ingatlan bérbe vételét javasolta volna a befektető számára.

 

A bizonyítási eljárás során nem volt semmilyen adat arra vonatkozóan, hogy az I. rendű vádlott bármikor szóba hozta volna, hogy az ügyintézésért pénz kér. A nagy mennyiségű lehallgatási anyag ellenére sem volt olyan bizonyíték, amely alapján teljes bizonyossággal megállapítható lenne az I. rendű vádlott bűnössége. Erre tekintettel a bíróság az I. rendű vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette. 

 

A II. rendű vádlottal szemben kiszabott büntetéssel kapcsolatban a bíróság elmondta, hogy nem tartotta indokoltnak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, ugyanis „ebben az ügyben mindenki csak beszélt a pénzről, de nem látta senki.”

 

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

 

Budapest, 2016. április 21. 

 

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya