A Fővárosi Törvényszék 2014. február 10. napján P. T. vádlottat 11 év, H. I. vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte.

F. F. vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

P. T. és H. I. büntetésük négyötödének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, akiket a bíróság meghatározott időre eltiltott a közügyek gyakorlásától is. Kötelezte P. T-t 2,5 millió, H. I-t 2,7 millió forint megfizetésére, míg a fennmaradó összeg az állam terhén marad.

A BRFK Bűnüldözési Főosztály Életvédelmi és Rablási Osztálya az ügyben a nyomozást 1997. október 22. napján azért szüntette meg, mert az elkövetőről érdemi adatot nem sikerült beszerezni. Később a Fővárosi Főügyészség 2012. február 15. napján a nyomozás folytatását rendelte el, mivel olyan új információk jutottak a nyomozó hatóság tudomására, melyek alapján az elkövető azonosítása és elszámoltatása lehetővé vált.

A Fővárosi Főügyészség ezután 2013. március 5-én P. T-t felbujtóként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, H. I-t előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével, míg F. F-t bűnsegédként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg, amelyet a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként fenntartott.

A védők valamennyi vádlott esetében bizonyítottság hiányában felmentésükre tettek indítványt.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy P. T. vádlott az Energol Rt. egyik vezetőjeként jelentős vagyonra tett szert és a budapesti éjszakai élet meghatározó szereplője lett a 90-es évek közepétől. Egy kb. 15-20 főből álló csoportot szervezett maga köré, akik az irányítása, felügyelete alatt álltak és az utasításait hajtották végre. H. I. vádlott ezen csoport tagja, illetve P. T. testőre, és sofőrje volt. A társaság rendszeresen a törzshelyükön, a Művészinas nevű étteremben találkozott.

Az ítélet szerint F. F. vádlott különböző budapesti szórakozóhelyeket üzemeltetett, így került kapcsolatba P. T-sal és P. J. sértettel is, akik szintén ismerték egymást. Mindketten üzleteltek L. A-sal, becenevén Kisbandival is, akinek P. T. 80 millió, P. J. mintegy 100 millió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a nagy értékű ingatlanokat ígérte biztosítékként, amelyekbe különböző jogügyletek után valamennyien további tízmilliós nagyságrendű összegeket ruháztak be.

L. A., miután jelentős adósságot halmozott fel, 1996. október elején, tartozásai kiegyenlítése nélkül, P. T. vádlott tudtával és segítéségével távozott Magyarországról. Azonban P. T. és P. J. egyaránt maguknak akarták az L. A-hoz köthető, összességében több mint 300 millió Ft értékű ingatlanok tulajdonjogát, ezért találkozót beszéltek meg a Művészinas Étterembe, ahol jelen volt H. I., valamint F. F. vádlott is.

P. T. és P. J. az ingatlanok sorsáról nem tudtak megegyezni, összevesztek, mire a sértett kijelentette: a tulajdonjogot akkor sem adja át, ha P. T. megöli vagy megöleti őt.

Az ítéleti tényállás szerint a sértett távozását követően P. T. kijelentette H. Istvánnak: P. J-et „ki kell nyírni”, a sértettnek „meg kell halnia”.

Kisbandi tartozása miatt P. T. továbbra is magának akarta az ingatlanokat, de emellett féltékenységgel tekintett a sértett Budapest éjszakai életében betöltött meghatározó szerepére is, ezért elhatározta, hogy megöleti őt. A cselekmény előkészítésébe és annak végrehajtásába bevonta H. I. vádlottat, a tervük megszervezésére és az egymás közötti kapcsolattartásra új SIM kártyákat vásároltatott ismerősével.

Ezután P. T. jelezte F. F-nek, hogy találkozni szeretne a sértettel és ebben a segítségét kérte.

Mivel F. F. 3 millió forinttal tartozott a sértettnek, amit egy telephely bérleti jogának átadásával kívánt rendezni, melyet az adósság fejében P. J. elfogadott, de a helyszínt meg akarta tekinteni. F. F. a megadott telefonszámon felhívta P. T-t, hogy emiatt találkozni fog a sértettel. P. T. kérésére megmutatta neki is a telephelyet, a találkozójuk helyszínét. Ezt követően P. T. és H. I. közösen felmérték a Ladik utcát, a menekülési lehetőségeket és megállapították, hogy a környék alkalmas a tervük végrehajtására, melyet H. Is. kerékpárral fog megközelíteni és a sértettet ott lövi le.

H. I. 1996. november 1. napján a tetthelyre ment, kezére kesztyűt és nejlon zacskót húzva, a kerékpárján ülve, az ismeretlen körülmények között megszerzett pisztollyal várta a sértett megjelenését. Miután 11 óra után néhány perccel F. F. vádlott és P. József elhagyták a telephelyet a gépkocsijukhoz mentek és miközben a sértett beszállt abba, H. I. mögé hajtott, majd hátulról fejbe lőtte. A sértett a helyszínen életét veszítette.

H. I. a bűncselekményt követően a Dunába dobta a kesztyűt, a fegyvert és a kerékpárt, majd a közelben leparkolt kölcsön gépjárműjével távozott a környékről. Ezután telefonon közölte P. T-sal, hogy teljesítette a feladatot. A pisztoly, a kerékpár és az autó nem került elő.

A bíróság mindezek alapján P. T. vádlottat felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében, H. I. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A bíróság P. T. és H. I. bűnösségét tagadásukkal szemben részben F. F. vádlott ténybeli beismerő vallomása, részben a személyi védelem érdekében, zártcélú távközlési hálózat útján meghallgatott korona tanúk és más tanúvallomások, a nyomozás során beszerzett híváslisták és cellainformációk, valamint egyéb okirati bizonyítékok alapján állapította meg.

Az ítélet indoklása szerint a védelem álláspontjával szemben szavahihető tanú K. Gy., aki hallotta azt, amint a Művészinas étteremben P. T. azt mondta H. Istvánnak, hogy a sértettet meg kell ölni és akinek H. I. elismerte, hogy P. J-et lelőtte, majd a Dunába dobta a fegyvert, valamint a kerékpárt. Emellett R. L. és Cs. Zs. tanúk vallomásait is hitelesnek fogadta el a bíróság, akiknek P. T. maga ismerte el a sértett lelövetését.

A tanácsvezető bíró kifejtette, hogy ezen tanúvallomásokat egyenként, de más tanúk nyilatkozataival, valamint a vádlottak védekezésével és a beszerzett bizonyítékokkal összevetve is vizsgálta azért, hogy terhelő vallomásuk elfogadható-e. Megállapította a bíróság, hogy a vallomások egymást erősítették és alátámasztották, így a tanúk csak onnan szerezhettek tudomást a bűncselekményről, hogy arról a vádlottak valóban beszámoltak nekik.
Igazolták a híváslisták és a cellainformációk is a tanúk szavahihetőségét, ugyanis a vádlottak által használt és hozzájuk köthető telefonszámokkal a bűncselekmény helyszínén közösen celláztak, amikor a környéket a gyilkosság előtt feltérképezték, ill. a cselekmény elkövetése után H. I. telefonja a helyszín közelében forgalmazott P. T. telefonjára, amikor tájékoztatta a cselekmény végrehajtásáról.

Ezért egyértelműen megállapítható volt az, hogy P. T. szándékosan bírta rá testőrét és sofőrjét, H. I-t arra, hogy P. J. sértettet megölje.

A bíróság leszögezte, P. T. érdekében, a védelem által meghallgatni indítványozott tanúk nem rendelkeztek olyan információval a cselekményről, amely a vádlottak felmentéséhez vezethetett volna és nem tudták megcáfolni a terhelő vallomásokat sem. Rámutatott a bíróság e körben arra, hogy mind a vádalku, mind a személyvédelem államtitkot képez, így arról a bíróságnak nem volt és nem lehetett tudomása.

A bíróság indoklása szerint P. T. nemcsak rávette az emberölésre H. I-t, hanem a végrehajtás helyét, idejét és módját is együtt gondolták át, a bűncselekményt gátló, illetőleg azt segítő körülményeket is közösen mérték fel, a menekülési útvonalat is együtt tervezték meg. Így tettük előre kitervelt volt.

Az ügyészi váddal szemben azonban a bíróság nem látta bizonyítottnak P. T. esetében azt, hogy nyereségvágyból lövette le a sértettet annak ellenére, hogy az ingatlanok tulajdonjoga kapcsán vita  volt köztük. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis P. T-t az éjszakai életben történő további pozíció szerzés és az abból fakadó személyes sértettség vezette a cselekmény elkövetésére, hogy P. J. a követelésének nem akart eleget tenni. Ez pedig olyan erkölcsileg elvetendő magatartás, amely az aljas indokból történő elkövetés jellemzője.

Az ítélet szerint az ügyészség kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani, hogy a bűncselekményben betöltött szerepét az eljárásban végig tagadó F. Ferenc vádlott tudomással bírt volna arról, hogy P. T. és H. I. a sértett megölését tervezik, így szándékosan nyújtott volna segítséget abban, hogy P. J-t a helyszínre viszi. Nem látta azt sem megállapíthatónak, hogy a vádlott tudatosan adott volna téves személyleírást az elkövetőről a nyomozó hatóság előtt tett tanúvallomásában. Ezért a vádlottat felmentette a vád alól.

A bíróság meglapozottnak találta a bűnösnek kimondott vádlottakra az ügyész fegyházbüntetésre vonatkozó indítványát.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész P. T. és H. I. esetében a kiszabott szabadságvesztés súlyosítása, míg a felmentett vádlott kapcsán bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt.

A bűnösnek kimondott vádlottak és védőik felmentés iránt nyújtottak be fellebbezést. F. F. és védője tudomásul vette az ítéletet. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla dönt másodfokon.

A fellebbezések ellenére P. T. és H. I. vádlottak előzetes letartóztatását a bíróság továbbra is fenntartotta a kiszabott büntetés mértéke és a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, míg F. F-et a felmentő rendelkezés miatt szabadlábra helyezte.

Budapest, 2014. február 10.

A A Fővárosi Törvényszék  Sajtóosztálya