Az elsőfokú bíróság az ítéletében G. Cs. I. rendű és N. L. II. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, ezért a vádlottakat egyenként 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés egy napi tételének összegét mindkét vádlott tekintetében 300 forintban állapította meg. Rendelkezett az így kiszabott 90 ezer forint pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztésre átváltoztatásáról és a bűnügyi költség viseléséről.

 

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosítás, katonai mellékbüntetésként rendfokozatban visszavétel kiszabása, a vádlottak és a védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés, a II. rendű vádlott és a védője intézkedés alkalmazása végett fellebbeztek.

 

A másodfokú bíróság jogerős ítéletében a vádlottak cselekményét közokirat-hamisítás bűntettének nevezte meg, és a pénzbüntetés egy napi tételének összegét háromszáz forintról ezer forintra felemelte, így a kiszabott pénzbüntetés összege 300 ezer forint. Emellett a vádlottak ellen a hamis vád vétsége miatt indult eljárást megszüntette, tekintettel arra, hogy a cselekmény büntethetősége három év elteltével, azaz már a gyanúsítást megelőzően elévült. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

 

A másodfokú bíróság egyetértett a megállapított tényállással - melyet az elsőfokú bíróság megalapozottan indokolva, mérlegeléssel állapított meg - és az ebből a vádlottak bűnösségére levont elsőfokú bírói következtetéssel. A másodfokú ítélet indokolásában a bíróság azt is megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást törvényesen folytatta le, a szükséges és lehetséges bizonyítékokat beszerezte, értékelte. Az elsőfokú eljárásban értékelt bizonyítékokat a másodfokú bíróság már nem mérlegelheti felül, ezért a vádlottak felmentésére irányuló fellebbezések nem vezettek eredményre.

 

A másodfokú bíróság azt is vizsgálta, hogy az elkövetéskor, vagy az elbíráláskor hatályos Büntető Törvénykönyv (Btk.) alkalmazása jelent-e a vádlottak számára kedvezőbb elbírálást. Osztotta azt az elsőfokú bírói álláspontot, hogy a kiszabott büntetési nemre figyelemmel összességében az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény alkalmazása kedvezőbb, így a másodfokú bíróság is azt  alkalmazta.

 

A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy az első fokú bíróság alapvetően feltárta a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket. Az I. rendű vádlott javára értékelhető enyhítő körülmény az, hogy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, míg mindkét vádlott javára enyhítő körülmény az első fokú ítélet kihirdetése óta eltelt idő. Az elkövetéstől számított 9 éves, de az eljárás megindulása óta is eltelt 5 éves időmúlás rendkívüli, ezért a másodfokú bíróság álláspontja szerint is megfelelő büntetési nem mindkét vádlott esetében a kiszabott pénzbüntetés. A másodfokú bíróság nem látta már indokoltnak a rendfokozatban visszavetés büntetés alkalmazását, hiszen az időmúlás nem róható a vádlottak terhére, a büntetőeljárás pedig már kellő tanulsággal is szolgált a vádlottak számára.

 

A másodfokú bíróság ugyanakkor megállapította, hogy mindkét vádlott továbbra is rendőri állományban teljesít szolgálatot és megfelelő keresettel rendelkeznek, ezért az első fokú ítéletben velük szemben kiszabott büntetés súlytalan volt. A másodfokú bíróság a pénzbüntetés napi tételének a törvényi minimumhoz indokolatlanul igen közel eső összegét a vádlottak vagyoni viszonyaihoz mérten felemelte, míg annak napi tétel számát a cselekmény tárgyi súlyával arányban állónak ítélte.

 

Budapest, 2015. november 17.

 

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya