Fővárosi Törvényszék - Letartóztattak öt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyt

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte négy férfinak és egy nőnek a letartóztatását, továbbá négy hónapra egy másik nőnek a bűnügyi felügyeletét abban a büntetőügyben, amely bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult.

A megalapozott gyanú szerint a négy férfi 2020 márciusa és júniusa között lakóhelyükön és annak környezetében rendszeresen kábítószert (kannabiszt) értékesített. A terheltek közül két férfi és két női gyanúsított pedig ezen felül termesztette is a kannabiszt. 

A gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság esetén bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapítására lehet alkalmas és – jelen minősítés szerint – 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének és – két gyanúsított esetében – a bűnismétlés veszélye miatt kérte a terheltek letartóztatásának elrendelését.

Egy gyanúsított nem rendelkezik bejelentett lakcímmel és legális munkaviszonnyal, míg kettő másik lakhatása ugyan rendezett, azonban jövedelmi viszonyaik nem tisztázottak. Minderre, valamint a terhükre rótt bűncselekmény tárgyi súlyára, a társadalomra való veszélyességének jelentős mértékére, továbbá a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel hármójuk esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének. A másik három gyanúsított rendezett családi körülmények között él, ketten kiskorú, illetve idős hozzátartozókról gondoskodnak, állandó vagy alkalmi jövedelemmel rendelkeznek, így vonatkozásukban a szökés, elrejtőzés veszélye nem áll fenn.

A nyomozás folyamatban van, a tényállás teljes körű tisztázása érdekében további nyomozási cselekmények elvégzése: a terjesztők és a fogyasztók körének felderítése, szakértői vélemény beszerzése, a bűncselekményben részt vevő személyek szerepének pontos tisztázása szükséges. A nyomozás érdeke a bizonyítási eljárás terheltek befolyásától mentes lefolytatása. A rendelkezésre álló adatokból azonban kiderült, hogy az egyik női gyanúsított csak a vele rokonságban álló terheltekkel állt kapcsolatban, ezért a bíróság a bizonyítás megnehezítésének veszélyét – csak az ő – esetében nem találta megállapíthatónak. 
Két terhelt  büntetett előéletű és egyikük a gyanúsítás szerinti bűncselekményt különös visszaesőként követte el. Erre és a személyi körülményeikre figyelemmel a bíróság szerint velük szemben a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A bíróság öt terhelt esetében a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a letartóztatás elrendelésével látta biztosítottnak, míg azon női terhelt vonatkozásában, akivel szemben csak a szökés, elrejtőzés veszélye áll fenn a bűnügyi felügyelet alkalmazását elegendőnek találta.

A végzés csak az egyik letartóztatott gyanúsított vonatkozásában végleges.

Budapest 2020. június 10.

 

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály