Fővárosi Törvényszék – Letartóztatták a volt felesége meggyilkolásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít az ügyészség.
A megalapozott gyanú szerint a külföldi állampolgárságú terhelt elhatározta, hogy Magyarországra utazása alkalmával megöli a volt feleségét, annak halálát pedig baleseti eredetű lakástűznek állítja be. A bűncselekményt az eltervezettek szerint 2025. január 29-én követte el.
A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megállapítására lehet alkalmas, amely tíztől húsz évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében indítványozta a terhelt letartóztatását.
A gyanúsított személyi körülményei – bár részben igazolatlanok – rendezettnek tekinthetők, azonban a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, az ügy speciális jellemzői és a törvényi fenyegetettség mértéke alapján a terhelt esetében a szökés, elrejtőzés veszélye megállapítható. A bíróság szerint a férfi a ruházatának elrejtésével és az elkövetés helyszínének felgyújtásával a gyanú szerinti bűncselekmény nyomainak eltüntetésére törekedett, ezzel igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól. Mindez tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a terhelt jelenléte kényszerintézkedés nélkül az eljárás során nem lenne biztosítható.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított a bűncselekmény leplezése és a bizonyításának meghiúsítása érdekében az elkövetés helyszínének és a sértett holttestének felgyújtásával, valamint az elkövetéskor használt ruházata egyes részeinek kidobásával tárgyi bizonyítási eszközöket részben, illetve egészben semmisített meg és rejtett el.
A nyomozás folyamatban van, a tényállás teljeskörű felderítéséhez még számos olyan nyomozati cselekmény elvégzése szükséges, amely befolyásolására a terheltnek objektív lehetősége van. A bíróság szerint a terhelt szabadlábon hagyása esetén az eljárásban érintett személyeket megfélemlítené, vagy jogellenesen befolyásolná, illetve tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg, megnehezítve vagy meghiúsítva ezzel a bizonyítást.
A fentiek alapján a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított vonatkozásában kizárólag letartóztatással biztosíthatók.
A végzés nem végleges.
Budapest, 2025. 02. 06.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály