Fővárosi Törvényszék - Meghosszabbították M. R. bűnügyi felügyeletét

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

Ügyészi indítványra a Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. augusztus 21-én újból meghosszabbította M. R. gyanúsított bűnügyi felügyeletét, ezúttal 2018. december 21-ig.
 
A gyanúsított továbbra sem hagyhatja el a tartózkodási helyeként szolgáló ingatlant, ennek betartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi. A bíróság a védő ismételt indítványa ellenére sem látta megszüntethetőnek a kényszerintézkedést, ahogy az enyhébb, a gyanúsítottnak nagyobb mozgásszabadságot biztosító magatartási szabályok előírásának sem adott helyt.
 
A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezt követően még bántalmazott is. 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A baleset során két ember életét veszítette, többen pedig súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.
 
A bűnügyi felügyelet meghosszabbításának indoka, hogy a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatását követően a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el, másrészről a gyanúsított büntetett előéletére, korábbi közlekedési kihágásaira is figyelemmel a bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása vagy a mozgási szabadságát kevésbé korlátozó magatartási szabályok előírása esetén újabb bűncselekményt követne el.
 
A kerületi bíróság végzése ellen fellebbezésnek van helye.
 
 

Budapest, 2018. augusztus 22. 

 
 
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály