Győri Ítélőtábla - emberrablás bűntette és más bűncselekmények

Szervezeti egység
Győri Ítélőtábla
A vádlott (1956) és K.M. sértett között közös üzleti vállalkozásuk működésével összefüggésben anyagi vita keletkezett, a vádlott szerint a sértett több tízezer euro tartozást halmozott fel vele szemben. 2010 szeptemberétől a vádlott folyamatosan fenyegette a sértettet, követelte, hogy szakítsa meg szerelmi kapcsolatát Cs. A-val. K.M sértett 2010 szeptemberében átköltözött Szlovákiából Győrbe a vádlott által bérelt lakásba. A vádlott ekkor is folyamatosan fenyegette a sértettet, felszólította, hogy tartozását napi 30.000 forintos részletekben törlessze, máskülönben megöli, eladja prostituáltnak, illetőleg felajánlotta neki, hogy neki nyújtott szexuális szolgáltatásokkal is ledolgozhatja a tartozást. Ennek hatására a sértett Cs.A-hoz költözött a Győr, Répce utcai lakásába. 2010. november 22-én K.M. sértett Cs.A. sértettel és annak nagyszülőjével a Répce utcai lakásban tartózkodott, mikor megjelent ott a vádlott két erős testalkatú férfival. A lakásból Cs.A. sértettet hátracsavart kézzel levitték és betették a közelben parkoló, vádlott által vezetett tehergépkocsi rakterébe. Időközben kiderült, hogy K.M. is a lakásban tartózkodott, így Cs.A. sértettet felszólították, hogy hívja őt is a gépkocsihoz, aki hamarosan meg is jelent, mire őt is beültették a gépkocsi rakterébe. Ezután a sértetteket Győrszemerére, a vádlott családi házába, annak pincéjébe vitték. Mindkettőjük szemét bekötötték, külön helyiségben kezeiknél és lábaiknál fogva egy-egy székhez kötözték őket. A két ismeretlen férfi további magatartása nem ismert. A vádlott K.M. sértetthez ment, gyomorszájon ütötte, felelősségre vonta, hogy „miért lépett le”, miért hazudott, felszólította a több tízezer euro tartozás megfizetésére. Ezután átment Cs.A. sértetthez, kezeit eloldozta, átkísérte K.M. sértetthez, ott elmondta a vádlott, hogy K.M. ellopta mások pénzét, alkoholista, prostituált, és hogy Cs.A. sértettet elengedi, K.M-t nem. Cs.A. sértettről leoldotta a gyorskötözőket, és felment vele a ház lakóterébe. Ott a vádlott és felesége között vita alakult ki, majd a vádlott később visszatért a pincébe, és eloldozta K.M. sértettet is azzal a feltétellel, hogy előtte le kellett írnia egy papírra különféle számítógépes jelszavait, továbbá orálisan ki kellett elégítenie őt, melyet a sértett meg is tett. A vádlott ezek után a két sértettet az éjszakai órákban visszavitte a Répce utcába.
 
Két nappal később, 2010. november 24-én a kora reggeli órákban a vádlott telefonon hívta K.M. sértettet, hogy érte megy gépkocsival. A sértett be is ült a gépkocsiba, ahol közölte vele, hogy elraboltatta Szlovákiában élő rokonait, és értük mennek Komárnoba. A sértett kérte, hogy „csinálja vissza az egészet”, mire a vádlott visszafordult, és Győrszemere-Józsefházára, a lovardájába vitte, miután már a gépkocsiban megkötözte. A lovardában a sértett telefonját elvette, egy székhez kötözte. Megfenyegette, hogy megöli, ha kiabál, és magára hagyta. Dél körül tért vissza a vádlott, eloldozta a sértettet, felszólította, hogy üljön be a gépkocsiba, és Balatonboglárra utaztak. Az út során többször is megfenyegette a sértettet, majd a hazafele úton vádlott közölte a sértettel, hogy ki kell őt elégítenie orálisan, amit a megfélemlített sértett a vádlott által leparkolt gépkocsiban többször meg is tett. 21 óra körüli időben tértek vissza Győrbe, a vádlott hazavitte a sértettet a Répce utcába és megígértette vele, hogy minden kérését teljesíti, amíg ki nem fizette tartozását.
 
A fenti tényállás alapján az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a vádlottat 2 rb. emberrablás bűntette, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint 2 rb. szexuális erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül 8 év fegyházbüntetésre, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható.
Az ítélet ellen a vádlott és védője részben felmentésért, részben enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
 
A Győri Ítélőtábla a mai napon megtartott nyilvános ülésén kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a 2 rb. emberrablás bűntettét 1 rb. folytatólagosan elkövetett emberrablás bűntettének, a 2 rb. szexuális erőszak bűntettét 1 rb. folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettének minősítette. Ezért és a vádlott terhére megállapított további bűncselekmény miatt halmazati büntetésül az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést 6 évi börtön büntetésre és 8 év közügyektől eltiltás  mellékbüntetésre  mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást törvényesen folytatta le, melyből helyesen és logikai hibáktól mentesen állapította meg mérlegeléssel a tényállást. Minden, a vád tárgyává tett bűncselekmény valamennyi elemének megvalósulása megállapítható a tényállás alapján, így a bűnösségre levont jogkövetkeztetés is helytálló. Az emberrablás és a szexuális erőszak folytatólagosan történt elkövetésének megállapítását az egyes cselekmények mögött húzódó azonos akarati tényező indokolta, azonban ez a büntetés kiszabását nem befolyásolta. A büntetés kiszabási körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen emelte be ítéleti indokolásába. Döntő jelentőséget kellett ugyanakkor tulajdonítani annak, hogy a vádlott ugyan büntetett előéletű, azonban korábban vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására nem került sor, korábbi bűncselekményeit mintegy 10 éve követte el. Az egyéni prevenció, a bűncselekmény konkrét tárgyi súlya, valamint annak társadalomra veszélyességének együttes mérlegelésével jutott arra a következtetésre az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítése indokolt. Rámutatott még az ítélőtábla, hogy mind a jelen eljárás vádlottja, mind egyik sértettje egy másik, még jogerősen be nem fejezett, és a cselekményt tekintve a jelen eljáráshoz szorosan kapcsolódó büntetőeljárásban vádlottként szerepelnek. 
 
 
Győr, 2016. március 22. 
 
A Győri Ítélőtábla Sajtóosztálya