Győri Törvényszék - Első fokon hat év börtönbüntetést kapott a munkásszállón késsel támadó férfi
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében O. P. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt hat év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a vádlottat a közel száznegyvenezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott barátnőjével egy Győr környéki munkásszállón lakott további, az ország különböző területeiről, munkavállalás céljából ideérkező személyekkel együtt. A vádlott féltékeny volt barátnőjére és úgy gondolta, hogy a szintén ott lakó sértettel megcsalja, ezért 2019. májusában már egy alkalommal ittas állapotban „vetélytársára” támadt.
A vádlott 2019. júniusában a reggeli óráktól délutánig, rövid ideig tartó alvásokkal megszakítva, folyamatosan italozott a munkásszállón tartózkodó öt-hat személlyel együtt, akikhez a sértett csak a késő délutáni órákban csatlakozott. A vádlott ekkor – ismét féltékenységétől motiváltan – az asztaltól felugrott és a sértettet szidalmazta, majd a helyiségből távozott és pillanatok múlva egy 13 cm pengehosszúságú késsel visszatérve a sértett elé állt és azt a torkánál elhúzta, miközben azt kiabálta: „Elvágom a torkod, leszúrlak, megöllek!”. A vágás következtében a sértett nyaka vérezni kezdett. A vádlott ezután a sértett felsőtestét igyekezett több alkalommal megszúrni, de tekintettel a sértett védekezésére csak egyszer sikerült megdöfnie a szegycsont alatt, majd a kését az asztal lapjába vágta. A vádlott ezt követően a sértettet fejét ököllel igyekezett ütlegelni, melyek elől a sértett többször elhajolt, míg egy ütés erősebben érte a hasa alsó részét és gyengébben érte el a fejét. A vádlott kitartó támadása elől a sértett a lakrészébe menekült, ahonnan, látva vérző sérüléseit a közeli dohányboltba ment segítséget hívni.
Az előkészítő ülés a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés. Az ülésen ugyanakkor az eljárási törvény által előírt feltételek teljesülése esetén ítélet is hozható. Amennyiben a vádlott a bűnösségét a vádirati tényállással egyezően beismeri és lemond a tárgyalás jogáról, a bíróság ezt a nyilatkozatát végzésével jóváhagyja, további bizonyítást a tényállásra nézve nem vesz fel, majd ítéletet hoz. Ebben az esetben a vádlott a cselekmény elkövetését az előkészítő ülésen elismerte és lemondott a tárgyalás jogáról, ezért a bíróság már csak a büntetéskiszabási körülményeket vizsgálta.
A bíróság ítéletének indokolása szerint enyhítő körülményként kellett figyelembe venni, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, illetve azt, hogy az elkövető beismerő vallomást tett. A vádlott hat kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni, továbbá büntetlen előéletű, amelyet szintén az enyhítő körülmények körében vett figyelembe a bíróság a büntetés kiszabása során, ugyanakkor e két utóbbi körülményt csak kisebb súllyal mérlegelte.
A bíróság hangsúlyozta, hogy valamennyi büntetéskiszabási körülményt figyelembe véve, a törvényi minimumhoz közeli szabadságvesztés büntetés kiszabása szükséges és egyben elégséges is a büntetési célok megvalósulásához.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozatának megtételére.
Győr, 2020. július 6.
Győri Törvényszék Sajtóosztály