Győri Törvényszék - Első fokú ítélet a zálogházi rablás elkövetőjének ügyében

Szervezeti egység
Győri Törvényszék
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében társtettesként, fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntette miatt 13 év szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, amelyet fegyházban kell végrehajtani. A bíróság a vádlottat emellett 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság kötelezte a vádlottat közel hárommillió forint bűnügyi költség megfizetésére.
 
A megállapított tényállás szerint 2011. nyarán a vádlott és elkövetőtársa robogóval Győrben egy, közúti forgalomtól távol eső szűk közben található zálogfiókhoz hajtott. Teljes fejrészt takaró fekete bukósisakot, munkáskesztyűt viseltek és egy-egy fegyvernek látszó tárgyat tartottak maguknál. A zálogfiókba belépve a vádlott társa a mutatóujját a fegyvernek látszó tárgyon tartva felszólította a pénztárost, hogy adja át a kasszában lévő pénzt, míg a vádlott  a fegyvernek látszó tárgyat maga előtt tartva beugrott a pult mögé és az ott tartózkodó becsüst felszólította, hogy feküdjön a földre. Ezután a vádlott az alkalmazott háta mögé tartott kezeit gyorskötözővel megkötözte, amelynek során a vádlott kezén lévő kesztyűből egy kisebb darab a műanyag a gyorskötöző szorító részébe csípődött. A vádlott elkövetőtársa a becsüs mögött lévő páncélszekrényhez ment és a szekrényben talált, mintegy 300 darab tételből álló arany- és ezüsttárgyat a nála lévő táskába söpörte, amellyel 27.011.671,- Ft kárt okozott a sértettnek. Ezután robogójukra ültek és elhajtottak a helyszínről, majd a motort, az elkövetéskor hordott sisakokat, felsőruházatot és munkáskesztyűket a Rába folyó ármenti részébe hajították és a helyszínt elhagyták. A vádlott a bűncselekmény elkövetésének időpontját követő 3 évvel került gyanúsítottként az eljárásba, míg elkövetőtársa ismeretlen maradt.
 
A bíróság az ítélet szóbeli indokolásában rámutatott arra, hogy ebben az esetben is – a közelmúltban felfedett másik bűncselekményhez hasonlóan – a vádlott DNS mintája fedte fel az elkövető kilétét. 2011 nyarán ugyanis a nyomozás során a motorkerékpár mellett megtalált pulóver nyakrészéből a nyomozók DNS mintát rögzítettek, amely pulóver megegyezett a zálogfiók közelében található térfigyelő kamera által rögzített pulóverrel. Ekkor azonban az elkövetőket még nem találták meg. Három évvel a bűncselekmény elkövetése után, 2014. tavaszán a vádlottat egy másik büntetőügy nyomozása során elfogták, tőle DNS mintát vettek. Ezt a DNS mintát a számítógépes rendszeren átfuttatva megállapították, hogy rendkívül nagy mértékben egyezik a két DNS minta, amely a vádlott bűnösségének egyik bizonyítéka volt. 
 
Győr, 2017. március 09.
 
Győri Törvényszék Sajtóosztály