Győri Törvényszék - Letartóztatás a szigetközi kempingekben fosztogató gyanúsítottak ügyében
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint egy lopássorozat keretében szigetközi kempingekből tulajdonították el az ott pihenők értéktárgyait.
A bíróság a megalapozott gyanú fennállását valamennyi gyanúsított esetében megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta.
A bíróság határozatának indokolása szerint a letartóztatás elrendelésének törvényi feltételei közül nem csupán a bűnismétlés veszélye áll fenn a gyanúsítottak vonatkozásában, hanem megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítékok megsemmisítésével az eljárást megnehezítenék, továbbá egyikük esetében sem zárható ki, hogy a büntetőeljárás során elérhetetlenné válnának.
A döntést az eljárás alá vont személyek és védőik is tudomásul vették, így az végleges.
Győr, 2020. augusztus 9.
Győri Törvényszék Sajtóosztály