A Győri Törvényszék sajtóközleménye (Előzetes letartóztatás)

Szervezeti egység
Győri Törvényszék

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2013. január 18-án –elrendelte K. Richárd gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az előzetes letartóztatást indokolja a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a várható büntetési tétel, valamint megalapozottan feltehető továbbá szökésének, elrejtőzésének veszélye is, jelenléte az eljárási cselekményeknél másként nem biztosítható. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a gyanúsított közel 6 hónapja állandó lakóhellyel, életvitelszerű lakhatást biztosító lakással nem rendelkezik. Indokolt az előzetes letartóztatás emellett a tényállás teljes felderítése érdekében foganatosítandó további nyomozati cselekmények zavartalanságának biztosítása érdekében is.

Büntetett előéletű gyanúsítottról lévén szó a bűnügyi előéleti adatok alapján fennáll emellett a bűnismétlés veszélye is.

A bíróság határozatával szemben a gyanúsított és védője is fellebbezett, így a határozat nem jogerős.  

További információk:

dr. Máté Kinga
Győri Törvényszék
sajtószóvivő
+36-30-8644303