A Győri Törvényszék sajtóközleménye - ítéletről

Szervezeti egység
Győri Törvényszék

A Győri Törvényszék felmentette K. János vádlottat a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének vádja alól.

A bíróság kedden a bizonyítási eljárást tanúk meghallgatásával folytatta, majd a perbeszédek elhangzása után csütörtökön kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában döntött a vádlott felmentéséről. A bíróság az ügyészség vádiratával lényegében egyezően állapította meg a tényállást, azonban az ügyészségtől eltérő jogi álláspontra helyezkedett, eszerint nem valósult meg a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége. A főügyészség a vádlott terhére hanyag gondatlanságból látta megvalósulni a bűncselekményt, hiszen az ügyészség szerint ha nem lett volna a vádlott magatartása hanyag – amely a gondatlanság enyhébb változata egyébként -, úgy fel kellett volna ismernie, hogy édesanyja kihűlhet és ennek következményeként meghalhat.

A bíróság ítélete szerint azonban a vádlott, annak édesanyja és a vádlott volt sógora oly módon éltek, hogy csak a konyhában fűtöttek egy vaskályhával. A konyhából nyíló szobában lakott a vádlott és édesanyja, ahová a konyhából a nyitott ajtón keresztül jutott a meleg. A vádlott által lakott szobából nyílt az a fűtetlen helyiség, ahol pedig a vádlott volt sógora lakott.
A bíróság a bizonyítási eljárás során beszerezte a 2012. február havi napi hőmérsékleti adatokat és abból megállapította, hogy a cselekmény idejét – február 8-9. napját – megelőzően hidegebb idő volt és akkor, illetve a sértett halálát megelőzően nem volt probléma ebből. A sértett egyébként pedig felöltöztetve, betakarva feküdt ágyában a cselekmény napján is.
A bíróság rögzítette azt is, hogy a vádlott, amint hazaérve felismerte, hogy édesanyja nem válaszol a kérdéseire, azonnal segítséget hívott.

Mindezen körülmények alapján a vádlott-tól nem volt elvárható, hogy felismerje, hogy édesanyja magára hagyása kihűléséhez és halálához vezethet.

Az ítélettel szemben az ügyészség anyagi jogi okból – a bűnösség megállapítása végett – fellebbezést jelentett be, a vádlott és védője tudomásul vette a döntést. Másodfokon az ügy a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

Győr, 2013. szeptember 20.