Gyulai Törvényszék - Elítélték a kórtermet dohányzás közben felgyújtó vádlottat
Beküldés dátuma
2017.01.27. - 08:33
Szervezeti egység
Gyulai Törvényszék
A Gyulai Járásbíróságon közveszély okozásának vétsége miatt P. Z. vádlott ellen indult büntetőügyben 2017. január 23-án jogerős ítélet született.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó közveszély gondatlan okozásának vétségében. A bíróság ezért a vádlottat 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. A bíróság kötelezte a vádlottat a 456.042,- forint összegű bűnügyi költség megfizetésére is.
Az ítéleti tényállást a bíróság a vádiratban foglaltakkal lényegében egyezően állapította meg, melyet röviden az alábbiak szerint lehet összefoglalni:
A mozgáskorlátozott vádlott 2015 májusában került felvételre a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Mezőhegyesi Krónikus Belgyógyászati Osztályára. A vádlottat a kórteremben az idős koránál és betegségénél fogva önállóan járni képtelen sértett melletti ágyon helyezték el. Az osztályon a betegek kizárólag az udvaron kijelölt helyen gyújthattak rá. A vádlott rendszeresen dohányzott, többször a kórteremben is próbált rágyújtani, amit az ápolók megakadályoztak. A vádlott 2015. július 11-én 22 óra körül lemászott az ágyáról, majd a saját és a sértett ágya között, a padlón próbált rágyújtani. Eközben gondatlanságból a saját ágyán lévő ágyneműt, valamint a sértett ágya mellett lévő táskát is meggyújtotta. A vádlott az ajtó melletti csaptelep alá kúszott, miközben a tűz a sértett ágyára is átterjedt. A kórteremben alvó másik beteg – miután észlelte a tüzet – kimenekült a folyosóra, míg az ágyához rögzített sértettet az ápolók mentették ki.
A tüzet a Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai megfékezték meg, de reális esély volt arra, hogy a tűz a bútorokra és a tetőszerkezetre is átterjed, így több ember élete és jelentős anyagi javak kerültek veszélybe. A tűz következtében a sértett a súlyos fokú égési sérülések miatt másnap elhalálozott.
A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte a gondatlanság súlyos fokát, míg enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott idős korát, büntetlen előéletét és egészségi állapotát.
Az ítélet jogerős.
Gyula , 2017. január 26.
Gyulai Törvényszék Sajtóosztály