Gyulai Törvényszék - ítélet embercsempészés bűntette
Beküldés dátuma
2016.05.23. - 14:52
Szervezeti egység
Gyulai Törvényszék
S. O. vádlottat a Gyulai Járásbíróság 2016. május 20-án embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre és 1 évi Magyarország területéről való kiutasításra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.
Kötelezte a vádlottat 7.200,- forint bűnügyi költség megfizetésére, míg 174.800,- forint bűnügyi költség az állam terhén marad.
Az ítéleti tényállás szerint L. M. M. ukrán állampolgár, aki a háborús katonai szolgálat elől Ukrajnából Németországba akart menekülni. Ezért felkeresett Ukrajnában egy személyszállítással foglalkozó céget, és a cég egyik sofőrjének elmondta, hogy nem rendelkezik minden irattal, ami a határátlépéshez szükséges. Ennek ellenére a sofőrrel megegyeztek, és 2016. május 18-án Romániába indultak. Az ukrán-román határ előtt L. M. M. kiszállt a kisbuszból, gyalog átkelt a határon, ezután visszaült az autóba. Továbbmentek, majd egy szalontai benzinkúton találkoztak a vádlottal, aki egy másik kisbusz sofőrje. A vádlott utasítása alapján L. M. M. a vádlott által vezetett kisbusz hátsó részén utólagosan kialakított rejtekhelyre feküdt. A vádlott is tudta, hogy L. M. M. nem rendelkezik a határátlépéshez szükséges iratokkal. A vádlott a kisbusszal és az utastérben hat másik, legálisan utazó személlyel Magyarországra indult. Ezt követően a Méhkeréki Határátkelőhelyen 2016. május 19-én ellenőrzés alá vonták őket, majd félreállították. A határrendészek a járművet átvizsgálták, és megtalálták L. M. M-t.
Az ítélet jogerős.
Gyula, 2016. május 23.
A Gyulai Törvényszék Sajtóosztálya