A Gyulai Törvényszék Sajtóközleménye - napolás
A Békéscsabai Járásbíróságon 14.B.72/2012. számon jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt A.Sz. (jósnő) vádlott ellen indult büntetőügyben az alábbiakról tájékoztatom:
A bíróság a 2013. február 5. napján megtartott tárgyaláson nem hozott ítéletet, hanem a tárgyalást elnapolta. Új tárgyalási határnap 2013. március 14. napjának délután 13. órája.
A vádirati tényállás szerint a sértett egy hirdetési újságban olvasta a vádlott hirdetését, miszerint jóslást és rontáslevételt vállal. Vádlott azt mondta a sértettnek, hogy a családján rontás van, és ezt úgy lehet levenni, ha a pénzt három hétre elviszi a jósnő egy szent helyre. A sértett ezt követően 2.000.000,- forint készpénzt vett fel a bankból és a bank előterében átadta a vádlottnak. Néhány nap múlva a vádlott felhívta a sértettet és további 2.000.000,- forintot kért tőle, amit a vádlott még azon a napon átadott a részére. A vádlott néhány nap múlva ismét felvívta a sértettet azzal, miszerint nem elég a pénz, amit átadott, mivel látja, hogy van még, és a rontáslevétel csak úgy működik, ha az összes pénzt meg lehet tisztítani. Ezt követően a sértett részletekben további pénzösszegeket adott át a vádlottnak, mindösszesen 28.130.000,- forintot. Néhány hónap múlva a sértett kérte vissza a pénzét, a vádlott azonban nem volt elérhető, és kiderült, hogy a vádlott nem az eredeti nevét adta meg a sértettnek. A 28.130.000,- forint a nyomozás során nem térült meg.
Gyula, 2013. február 8.
Dr. Bagdi Árpád Gyula
sajtószóvivő