Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Fegyveresen elkövetett rablás Mártélyon

Szervezeti egység
Szegedi Ítélőtábla

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt K. T. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott szabadságvesztésének és közügyektől eltiltásának időtartamát egyezően 8-8 évről 6-6 évre csökkentette a táblabíróság.
Az ítélet indoklásakor elhangzott: Az I. fokú ítélet kiszabásának időpontjában a Szegedi Törvényszék - figyelembe véve az akkori jogszabályban megadott büntetési tételeket - vagyis azt, hogy a vádlott cselekményéért 5-15 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható, a cselekmény súlyához mérten arányos büntetést szabott ki. Időközben,
azonban hatályba lépett az új Btk. amely alapján ezért a bűncselekményért 5-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ezért döntött úgy a Szegedi Ítélőtábla, hogy - tekintettel az összes egyéb körülményre, így az enyhítő körülményekre is, a vádlott büntetését mérsékli.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

K. T. vádlott 2013 elejére nagyobb összegű, közel 6 millió forint tartozást halmozott fel, valamint a tulajdonát képező, és ügyvezetése alatt álló kft.-je felszámolást is kezdeményezte a NAV 2013 januárjában, amely kapcsán nagyobb összegű adóbírság is fenyegette.
A vádlott mindezek miatt 2013 márciusában arra az elhatározásra jutott, hogy végső megoldásként rablással próbál pénzt szerezni tartozásai kiegyenlítésére. Korábban többször járt Mártélyon, ahol a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet egyik kirendeltsége is található. Úgy döntött, hogy ezt fogja kirabolni, mivel viszonylag kevésbé forgalmas helyen van, így cselekményét várhatóan könnyebb lesz megvalósítani.
2013. március 25-én autóval Mártélyra ment, ahová reggel 9 óra körül érkezett, de csak 12 óra 50 perc körüli időben szánta el magát a rablásra. Autójával a takarékszövetkezettől száz méternyire parkolt le, 12 óra 55 perckor bement az ügyféltérbe, egy fekete sállal az arcát eltakarta úgy, hogy csak a szeme látszódjon ki. A banki ügyintézőhöz ment, átadta neki az általa már otthon elkészített, egy átlátszó műanyag borítóban elhelyezett papírlapot, amin a következő szöveg állt:
" Ez egy  rablás! Működjön együtt! Ha nem akarja, hogy bárkinek baja legyen, tegye az összes papírpénzt a szatyorba! 10 percig ne tegyen semmit! Figyeljük!"
Ezzel egy időben a zsebéből elővett egy, a Beretta 92 típusjelzésű tűzfegyver mintájára készített, az átlagosnál nagyobb fegyverismerettel rendelkező személyek megtévesztésére is alkalmas játékpisztolyt, amit szemmagasságban a banki ügyintézőre fogott, majd átadott a nőnek egy fekete nejlonzacskót. A megfenyegetett alkalmazott, miközben a vádlott a játékpisztolyt mindvégig ráfogta, a pénztárhoz ment, és a reklámszatyorba pakolt 170 ezer forint készpénzt, valamint a vádlott felszólítására 315 eurót, amelynek értéke 96.295 forint volt.
A vádlott a nejlonzacskót átvette az alkalmazottól, majd kiment az épületből. Ekkor a banki ügyintéző megnyomta a pánikgombot,  az utcára rohant, és egy arra járóval közölte, hogy kirabolták a bankot. A férfi ekkor a vádlott után szaladt, az üldözésbe bekapcsolódott egy másik mártélyi lakos is, aki beérte a vádlottat. Összeütköztek, a földre kerültek, majd az időközben odaérkező másik férfival együtt a két mártélyi lakos legyűrte a vádlottat, és addig a földön tartották, amíg kiérkezett a rendőrség.
A vádlott cselekményével összesen 266.295 forint kárt okozott, ami az eljárás során megtérült. A vádlott a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett - áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Az I. fokú ítéletről

Fegyveresen elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2013. június 12-én K. T. (1963 - szegedi lakos) vádlottat. Ezért őt a bíróság 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Szeged, 2013. november 14.

A Szegedi Ítélőtábla Sajtóosztálya