Jogerőre emelkedett a Magyarországi Cigányok Országos Pártja nyilvántartásba vételének megtagadásáról szóló bírósági döntés
Beküldés dátuma
2012.12.27. - 13:24
Szervezeti egység
Győri Törvényszék
A Magyarországi Cigányok Országos Pártja 2012. március 23. napján nyújtott be bejegyzési kérelmet a Győri Törvényszéken. A bejegyzési eljárás során a bíróság hiánypótlásra hívta fel a kérelmezőt, mivel a beadvány több pontban sem felelt meg a jogszabályoknak, így a civiltörvénynek és a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek.
A névvalódiság alapkövetelményébe ütközött például, hogy a szervezet országos hatókörűnek nevezte magát annak ellenére, hogy nem igazolta azon törvényi feltétel meglétét, mely szerint legalább hét megyében tartós tevékenységet végez.
A hiánypótlás során kiderült továbbá az is, hogy a szervezet a saját elfogadott alapszabályával ellentétes módon választotta meg alakuláskor tisztségviselőit.
Többek között fenti okok miatt a bíróság a párt nyilvántartásba vételét megtagadta. A döntéssel szemben a kérelmező jogi képviselője fellebbezést nyújtott be, a Győri Ítélőtábla az elsőfokú döntést helybenhagyta, agy a párt bejegyzésének megtagadásáról szóló döntés jogerős.
További információ:
dr. Máté Kinga
sajtószóvivő
Győri Törvényszék
+36-30-8644303