Kaposvári Törvényszék – 12 év fegyházbüntetés rablásért és testi sértésért

Szervezeti egység
Kaposvári Törvényszék

A Marcali Járásbíróság 12 év fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves böhönyei férfit, valamint kötelezte őt 420.907,- Ft bűnügyi költség megfizetésére. 

A megállapított tényállás lényege szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott – aki a cselekményt különös visszaesőként követte el - 2018 márciusában családi körben történt italozás közben minden előzmény nélkül élettársa apját és annak testvérét egy kisbalta nyelével és egy felmosófával bántalmazta, magatartása következtében az egyik sértett súlyos, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. 
Ezt követően a vádlott a vele italozó harmadik sértetthez fordult a baltával a kezében, és követelte tőle, hogy mobiltelefonját adja át neki, ellenkező esetben „szétvágja a fejét”. A sértett a korábban történt testi sértések hatására a vádlottól megijedt, a telefonkészüléket átadta, majd arra hivatkozással, hogy hoz még bort, a lakást elhagyva értesítette a rendőrséget.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon a Kaposvári Törvényszéken folytatódik. 

Kaposvár, 2019. június 4.

Kaposvári Törvényszék Sajtóosztály