Kaposvári Törvényszék - Kényszergyógykezelésre ítélték a nagymamáját megölő férfit
A Kaposvári Törvényszék a 34 éves férfit felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól. A törvényszék az ügyészi indítványnak megfelelően a férfi kényszergyógykezelését rendelte el.
A vádlott 2020. március 20-án azzal a szándékkal kereste fel 90 éves nagymamáját annak házában, hogy tőle pénzt szerezzen. Ennek érdekében magával vitt két konyhakést és két kalapácsot is. A vádlott a sértettől pénzt kért, majd mivel az a kérését megtagadta, őt a földre lökte, fejét a padlóba verte, és az egyik magával hozott késsel több alkalommal a nyakán, illetve a felső testén megszúrta, ezt követően az egyik kalapáccsal legalább 15 alkalommal a sértettet fejbe verte.
A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhunyt. A vádlott ezt követően telefonon értesítette hozzátartozóit és őket a helyszínen meg is várta.
Tekintettel arra, hogy a vádlott hasadásos elmezavarban szenved, és tartani kell attól, hogy gyógykezelés hiányában hasonló, erőszakos bűncselekményt követne el a jövőben, a bíróság a férfi kényszergyógykezelését rendelte el. Az ítélet a kihirdetéskor jogerőre emelkedett.
Kaposvár, 2021. június 25.
Kaposvári Törvényszék Sajtóosztály