Kaposvári Törvényszék – Letartóztatták a gyermekotthonban társát bántalmazó fiatalkorút 

Szervezeti egység
Kaposvári Törvényszék

A Kaposvári Járásbíróság 30 napra letartóztatását rendelte el annak a 17 éves fiatalkorú gyanúsítottnak, akivel szemben testi sértés bűntettének kísérlete, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Rendőrkapitányság. 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és a sértett a kaposvári ZITA Speciális Gyermekotthonban töltötte nevelésbe vételét. 2019. december elején, december közepén, majd 2019. december 29-én a gyanúsított a szintén kiskorú sértettet a gyermekotthon egyik szobájában bántalmazta: testszerte ököllel és tenyérrel ütlegelte, rugdalta, bal kezét hátracsavarta. A sértettnek az első bántalmazástól a szája, a másodiktól az orra vérzett. A harmadik bántalmazástól ismét vérezni kezdett a szája, kezének hátracsavarásától pedig csuklója megduzzadt.
A gyanúsított a sértettet szórakozásból, ok nélkül bántalmazta, december 29-én erről egyik társával videófelvételt készíttetett. 

A cselekményeket követően a fiatalkorú gyanúsított a gyermekotthonból elszökött, a nyomozó hatóság elfogatóparancs alapján fogta el.

A nyomozási bíró által megtartott ülésen a gyanúsított a bűncselekmények elkövetését beismerte.
A bíróság határozatának indokolása szerint megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás alól kivonná magát, valamint attól is, hogy a sértettet és a tanút befolyásolná, megfélemlítené. 

A döntést az erre jogosultak tudomásul vették, a végzés a mai napon véglegessé vált.