A Kaposvári Törvényszék Sajtóközleménye - Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette
A Kaposvári Törvényszék elhalasztotta a 2013. január hó 21., 22., 23 és 24. napjára kitűzött tárgyalást, melyben a Fővárosi Főügyészség dr. K. I. I. r. vádlottat és 5 társát bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja.
Az I., II., IV., V. és VI. r. vádlottak az MVM Zrt. tulajdonában álló Paksi Atomerőmű Zrt. vezető beosztású dolgozói voltak, míg a III. r. vádlott egy tanácsadó cég igazgatósági tagja.
A vádlottak tevékenységük során előnytelen szerződéseket kötöttek, melynek következtében az MVM Zrt. sértettnek 15.118.877.750 forint vagyoni hátrány okoztak, melyből 12.097.075.275 forint térül meg.
A törvényszék a vádlottak meghallgatását tervezte, azonban három vádlott a tárgyaláson nem jelent meg (magukat kimentették), míg egy vádlottnak a vádiratot nem sikerült időben kézbesíteni. Erre tekintettel a törvényszék a tárgyalást meg sem kezdte, azt elhalasztotta.
Ugyanakkor a tárgyaláson a meghatalmazott védők a tárgyalás felfüggesztését indítványozták, arra hivatkozva, hogy az eljárás Kaposváron történő lefolytatása alkotmányellenes lenne tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság decemberben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal elnökének a kijelölési jogát.
A törvényszék a tárgyalást a márciusra kitűzött határnapon fogja megkezdeni.
Kaposvár, 2013. január hó 22. napján
Dr. Vadócz Attila
sajtószóvivő