Kecskeméti Törvényszék – Elítélték a barátnőjét és ismerősét bántalmazó férfit

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kiskunhalasi Járásbíróság – tárgyalás kitűzése nélkül – 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 47 éves kiskunhalasi férfit, akit személyi szabadság megsértésével, testi sértéssel és garázdasággal vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A férfi 2021. május 8-án egy bérelt garázsban bográcsban főzött a 17 éves barátnője társaságában. Időközben néhány barátjuk is csatlakozott, akikkel közösen ettek, ittak. Ennek során a férfi és az egyik ismerőse között vita alakult ki, összeszólalkoztak, majd a férfi ököllel megütötte az ismerősét, akibe ezután még bele is rúgott.
Egy környékbeli lakó értesítette a rendőröket, akik a férfit előállították, azonban szabadon bocsátását követően még aznap visszatért a helyszínre, ahol barátnőjét kérdőre vonta a rendőrség értesítése miatt, majd megütötte és hajánál fogva a bérelt garázsba húzta, amit bezárt. Ezt követően falhoz nyomta és két alkalommal sípcsonton rúgta, szabadon bocsátását pedig megtagadta. Végül az ismét értesített rendőrök szabadították ki a lányt.

A végzés nem jogerős.

Kecskemét, 2021. augusztus 31.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály