Kecskeméti Törvényszék - Előzetes letartóztatásban a kerékpárok eltulajdonításával gyanúsított férfi
Beküldés dátuma
2017.03.14. - 15:26
Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a német állampolgárt, aki a gyanúsítás szerint 2017. március 8-án egy kecskeméti oktatási intézmény területére bejutva, a kerékpártárolóból kísérelt meg kerékpárt eltulajdonítani. A gyanúsított megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy másnap eltulajdonított egy, az úttest mellett lévő oszlophoz zárt kerékpárt, amelyet később Városföldön egy kerékpártárolónál letett. A kerékpár helyett egy másik kerékpárt tulajdonított el, és azzal az 5. számú főút irányába indult.
A fentiek alapján a nyomozó hatóság a gyanúsítottal lopás vétsége, valamint lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúját közölte.
A járásbíróság az előzetes letartóztatást azért rendelte el, mert fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye.
A végzés ellen a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést, az előzetes letartóztatás megszüntetése érdekében.
Kecskemét, 2017. március 14.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály