Kecskeméti Törvényszék - Előzetesben a látszólagos munkát végző csatornatisztító

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy társaival jogtalan haszonszerzési célzattal csatornatisztítási munkálatokat vállaltak, miközben a vállalt munkák elvégzése ténylegesen nem állt szándékukban, továbbá az ilyen munkálatok elvégzéséhez szükséges gépekkel, felszereléssel sem rendelkeztek. A bűncselekménnyel okozott kár 152.806,- forint.
 
A fentiek alapján a nyomozó hatóság a gyanúsítottal csalás bűntettének megalapozott gyanúját közölte. A járásbíróság az előzetes letartóztatást azért rendelte el, mert álláspontja szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.
 
A végzés ellen az érdekeltek nem fellebbeztek, így az jogerős.
 
Kecskemét, 2017. március 6.
 
 
                                                                     Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály