Kecskeméti Törvényszék - Ítélet az alvó embereket kifosztó nő ügyében
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen, 2 év 5 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 22 éves kiskunmajsai nőt, aki kifosztott egy alvó férfit, valamint a saját testvérét is.
A bíróság megállapította, hogy a nő 2020. május 29-én éjjel bemászott egy kiskunmajsai házba annak nyitott ablakán, és a konyhában az ágyon alvó férfit kifosztotta oly módon, hogy nadrágjából 17.000 forintot, továbbá a lakásból sört, bort, valamint gázpalackot vett el. Az okozott kár 32.730 forint.
A nő 2020. augusztus 10-én megjelent testvére házában, majd miután észrevette, hogy a házban lakók alszanak, a testvére párnájáról elvette a táskáját az abban tartott 20.000 forint készpénzzel.
A nő mindezen túlmenően további 5 házba is behatolt, ahonnan készpénzt, valamint használati tárgyakat, egy dohányboltból pedig – az eladó figyelmetlenségét kihasználva – kávélikőrt lopott el.
A bíróság a bűnösségét két esetben kifosztásban - az alvó emberek sérelmére elkövetett cselekmények -, további 5 esetben pedig lopásban állapította meg.
Az ítélet jogerős.
Kecskemét, 2021. február 19.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály