Kecskeméti Törvényszék - Ítélet a gyermekét és kutyáját bántalmazó férfi ügyében

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kalocsai Járásbíróság becsületsértés és állatkínzás miatt 1 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 42 éves hartai férfit, akivel szemben a Kalocsai Járási Ügyészség emelt vádat. 

Az ítélet szerint a vádlott 2019. augusztus 3-án ittas állapotban hívatlanul megjelent a tőle külön élő 13 éves lányánál, akit meg akart köszönteni. 
A lány az ajándékba vitt bluetooth hangszórót nem fogadta el, ami miatt szóváltásba került a vádlottal, aki őt kis erővel arcon ütötte. A gyermek nem sérült meg. 
A vádlott 2019 nyarán vásárolt egy staffordshire bull terrier kutyát és lakóháza udvarán tartotta. A kutya 2020. április 20-án átszökött a szomszéd udvarára, ahol megfojtott három darab tyúkot. A szomszéd értesítette a vádlottat történtekről. Miután a vádlott hazaérkezett, egy baltával több alkalommal fejen ütötte a kutyát azért, hogy elpusztítsa. Ezt követően kihúzta az utcára és a láncánál fogva segédmotoros kerékpárja után kötötte és egy közeli nádashoz húzta. Útközben az állat próbált felállni, de a kerékpárral nem tudott lépést tartani. Végül a vádlott a kutyáról a láncot leszedte és magára hagyta, az állat azonban másnap visszament a vádlott házához. 
A kutyát a Kalocsai Rendőrkapitányság és egy állatmenhely segítségével sikerült megmenteni, kórházba szállították, ahol sebészeti ellátása megtörtént. Gyógyulását követően örökbe fogadták. 

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a vádlott fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el. 

Kecskemét, 2021. április 28. 

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály