Kecskeméti Törvényszék - Ítélet a libatolvaj ügyében
A Kiskunhalasi Járásbíróság 1 év 8 hónap börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 27 éves kiskunmajsai férfit, akit .többek között – libák ellopásával vádolt az ügyészség.
Az ítélet szerint a vádlott - röviddel azután, hogy őt a bíróság jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és kifosztás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - 2019. szeptember 30-án egy kiskunmajsai házba bemászott és ott a mobiltelefonjával világítva értékek után kutatott. Mivel a tulajdonos időközben hazaérkezett, a vádlott telefonját hátrahagyva elmenekült.
A vádlott 2019.október 19. napján este - ittas állapotban - a lakása környékén csavargott, amikor egy közeli tanya előtt észrevett egy nyitott tehergépkocsit, amelyben az indítókulcs is benne volt. A járműbe beült és azzal elhajtott, azonban Hódmezővásárhelyen a rendőrök igazoltatták, ittassága miatt előállították és az addigra már körözött járművet lefoglalták.
A vádlott 2019.október 26. napján este bemászott a tanyájával szomszédos libanevelő telepre, ahol - azért, hogy a tettenérését elkerülje -, az udvart megvilágító lámpát megrongálta. Ezután 53 libát lopott el, ezzel 193539 Forint kárt okozva a szomszédjának. A lopott szárnyasok közül hetet még a telepen elpusztított és a kerítés mellett hagyott. Miután a sértett a lopást felfedezte, a következő este lesben állt és amikor a vádlott sötétedés után a kerítésen ismét bemászott, őt tetten érte, azonban a vádlott elmenekült.
A bíróság a vádlott bűnösségét lopásban, jármű önkényes elvételében és ittas járművezetésben állapította meg. Az ítélet jogerős.
A vádlott jelenleg a korábbi felfüggesztett büntetését tölti, aminek végrehajtását azért rendelte el a bíróság, mert a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegte.