Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatásban az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfi
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 55 éves román férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint fejszével támadt egy férfira Tiszaalpáron.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019. október 9. napján megjelent egy tiszaalpári ingatlan előtt és vitába keveredett az ott tartózkodókkal. Ennek során a gyanúsított a magával vitt fejszével a sértettet egy alkalommal fejbe vágta. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes koponyasérülést szenvedett.
A járásbíróság a magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, magyarországi lakóhellyel, kötődéssel, munkahellyel nem rendelkező férfi letartóztatását a jelenléte biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának érdekében rendelte el, mert megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén meg nem engedett módon próbálná meg befolyásolni a bizonyítást.
A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított elfogadta, míg az ülésről távol maradt védőnek 3 nap áll a rendelkezésére az esetleges jogorvoslat előterjesztésére.
Kecskemét, 2019.október 14.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya