Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatásban a halált okozó testi sértéssel gyanúsított férfi
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 42 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott egy férfit Helvécián, hogy a férfi a sérüléseibe belehalt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi és a sértett között 2019. augusztus 5-én ,a délutáni órákban szóváltás alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazni kezdte a férfit, aki ennek következtében az eszméletét is elvesztette. A gyanúsított ezt követően az udvarra húzta ki a sértettet és 18 óráig magára hagyta, állapota iránt közömbös maradt. A sértett orvosi ellátás hiányában az udvaron életét vesztette.
A járásbíróság a magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, büntetett előéletű férfi letartóztatását a jelenléte biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának érdekében rendelte el, mert megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén meg nem engedett módon próbálná meg befolyásolni a tanúkat. A gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye is fennáll, mivel emberölés kísérletének elkövetése miatt korábban már jogerősen börtönbüntetésre ítélték.
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, amelyről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
Kecskemét, 2019. augusztus 9.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály