Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatásban a volt barátja leszúrásával gyanúsított nő

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék



 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 46 éves soltszentimrei nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint volt barátját mellkason szúrta Soltszentimrén.

 

A megalapozott gyanú szerint a nő 2018. október 2-án 19 óra körüli időben Soltszentimrén szóváltásba keveredett volt barátjával, akit a nála lévő késsel mellkason szúrt. A sértett ezt követően megpróbálta elvenni a gyanúsítottól a kést, azonban ez nem sikerült és a nő a sértett felkarján és ujján további metszett jellegű sérüléseket okozott. A sértettnek a mellkasszúrás következtében életveszélyes sérülései keletkeztek.

 

A járásbíróság az erőszakos jellegű bűncselekmények miatt már többször elítélt nő letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén meg nem engedett módon próbálná meg befolyásolni a bizonyítást, valamint újabb erőszakos bűncselekményt követne el.

 

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az véglegessé vált.

 

Kecskemét, 2018. október 16.



Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály