Kecskeméti Törvényszék – Nem akart fizetni a kéményért, elítélték
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – büntetővégzésben – 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönt szabott ki egy 31 éves kiskunhalasi férfivel szemben, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség zsarolással vádol.
A bíróság megállapította, hogy a vádlott megrendelt az ügy sértettétől egy kéményt, aminek a vételára – szállítással együtt - 187.000 forint volt. A vádlott 80.000 forint előleget adott át azzal, hogy a fennmaradó összeget a kémény átadásakor fizeti meg.
A sértett a kéményt 2020. október 5-én a vádlott lakóhelyére szállította, a vádlott azonban nem fizetett arra hivatkozással, hogy számlájára nem érkezett meg a pénze. A sértett ragaszkodott az azonnali fizetéshez, és közölte, hogy ellenkező esetben a kéményt elszállítja. Ekkor a vádlott egy karót vett a kezébe, és azzal fenyegetőzött, ha a sértett kiszáll az autójából agyonveri. Ennek hatására a sértett a helyszínről elhajtott. Ezt követően a vádlott a kéményt beépítette, tartozását azonban nem fizette meg.
A bíróság a büntetés mellett a vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte, tovább kötelezte a meg nem fizetett tartozás kiegyenlítésére.
A bíróság határozata nem jogerős.
Kecskemét, 2021. július 6.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály