Kecskeméti Törvényszék - Rablással gyanúsítják őket, letartóztatásba kerültek

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 14 éves bajai fiúnak és 20 éves bajai férfinak, akik a megalapozott gyanú szerint harmadik társukkal együtt kiraboltak egy férfit.

A gyanú szerint a fiatalkorú fiú, a 20 éves férfi és gyermekkorú társuk 2020. október 23-án 0 óra 15 perc körül odamentek a sértetthez és a gyermekkorú fiú cigarettát és pénzt kért tőle, amelynek a sértett nem tett eleget. Erre a gyanúsítottak a férfit szidalmazni kezdték és veréssel fenyegették meg, majd a fiatalkorú gyanúsított mellkas rúgását követően földre került sértettet a gyanúsítottak ököllel ütötték, rugdosták. A bántalmazás következtében a férfi fejzúzódást és orrcsonttörést szenvedett el. Ezen túl a gyanúsítottak elvették a sértett cigarettáját, valamint pénztárcáját, a benne lévő 17.000 Ft készpénzzel együtt.

A járásbíróság a letartóztatást a fiatalkorú fiú jelenlétének biztosítása, míg a 20 éves gyanúsított esetében  - ezen túl - a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el.

A bíróság döntését az ügyészség, a gyanúsítottak és a védők is tudomásul vették, így az véglegessé vált.

Kecskemét, 2020. október 26.
                                                                                   Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály