A Kecskeméti Törvényszék sajtóközleménye

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

2013. június 17. napján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte H. A. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság nem jogerős döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig előzetes letartóztatásban marad.

A Kecskeméti Járási Ügyészség azért kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert úgy ítélte meg, hogy H. A. megalapozottan gyanúsítható a kábítószerrel visszaélés bűntettének elkövetésével. A büntetőeljárás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított kábítószert terjeszt fiatalok körében. A fentiekre tekintettel rendőri akció keretében házkutatást tartottak H. A. tartózkodási helyén, ahol megtalálásra és lefoglalásra került több fajta kábítószergyanús anyag, kábítószer kiméréséhez szükséges eszközök, valamint nagyobb összegű készpénz. A nyomozás eddigi eredményeként megalapozottan feltehető, hogy H. A. kábítószerrel és pszichoaktív anyagokkal kereskedik.

Az előzetes letartóztatás elrendelésének indoka az, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, vagy a még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével vagy megsemmisítésével meghíúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítás sikerét.

A gyanúsított büntetlen előéletű, ugyanakkor a megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény jellegére figyelemmel megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb, hasonló bűncselekményt követne el.

Erre figyelemmel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított azonban fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős. Másodfokon a Kecskeméti Törvényszék dönt, miután a fellebbezésre nyitva álló határidő az ülésen jelen nem lévő védő vonatkozásában is lejár.
 

Kecskemét, 2013. június 19.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya