Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály - Börtönre ítélték a szerb embercsempészeket

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kalocsai Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül hozott ítéletet két szerb állampolgárságú férfi ügyében, akikkel szemben embercsempészés miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség.

Az ítélet szerint az I. rendű vádlottat egy - az eljárás során ismeretlenül maradt - szerb állampolgár bízta meg azzal, hogy embercsempészésben vegyen részt, mert ily módon lehetősége lett volna egy 1500 eurós tartozásának a kiegyenlítésére.
Az I. rendű vádlott Belgrádban bérelt egy járművet, amivel 2019. november 9-én lépett Magyarország területére Románia irányából, a nagylaki határátkelőnél.
Másnap két társával – akiket a nyomozás során elfogni nem sikerült - együtt három gépjárművel összesen 15 migráns szállítását kezdték meg Ausztria felé. A migránsok korábban illegálisan Hercegszántó térségében lépték át Magyarország határát gyalogosan. Őket az I. rendű vádlott és társai Vaskút közelében vették fel a gépjárművekbe, azonban az egyik autó lesodródott az útról és a magas útpadkán fennakadt. Az elakadt járművet és a migráns személyeket a sofőrök – köztük az I. rendű vádlott – hátrahagyták.
2019. november 12-én az I. rendű és II. rendű vádlottak, valamint egy szökésben lévő szerb társuk segítséget nyújtottak a korábban hátrahagyott 15 migránsnak abban, hogy Ausztriába jussanak. Ennek érdekében az I. rendű vádlott az általa vezetett gépjárműbe két személyt, a II. rendű vádlott – aki a korábbi szállításban nem vett részt - pedig az általa vezetett autóba 8 személyt vett fel Vaskút közelében. 
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a járművek haladását az M9-es autópályán észlelték, megkísérelték igazoltatás alá vonni a vádlottakat, akik azonban elmenekültek. A migránsokat a gépjárművekből kiszállították az I. rendű vádlott az M9-es autópálya mellett, társa pedig Dusokon. A későbbiek során azonban mind a vádlottakat, mind pedig a migránsokat elfogták a rendőrök.

A járásbíróság a bűnösségüket beismerő vádlottak bűnösségét - egyezően az ügyészség indítványával – embercsempészés bűntettében állapította meg. Ezért az I. rendű vádlottat 3 év 3 hónap börtönre és 4 év kiutasításra, társát pedig 3 év börtönre és 4 év kiutasításra ítélte. 
Az ítélet jogerős, a vádlottak a büntetésük letöltését már megkezdték.

Kecskemét, 2021. április 12.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály