Kecskeméti Törvényszék - súlyos testi sértés bűntette

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék
A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 22 éves afgán férfinek az ügyében, akit súlyos testi sértés bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 
 
Az ítélet lényege szerint a vádlott engedély nélkül érkezett Magyarországra, ezért a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban őrzik.
 
2016. május 31. napján, a tábor „B” épületének mosókonyhájában - pontosan meg nem állapítható okból - szóváltásba keveredett egy másik afgán migránssal, melynek során kiharapott egy darabot nevezett bal fülkagylójából. 
 
A sérülés 8 napon túl, maradandó fogyatékosság nélkül gyógyult. A bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 8 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte és 2 évre kiutasította Magyarországról. 
 
Az ítélet ellen senki sem fellebbezett, így az jogerős.
 
 
Kecskemét, 2016. szeptember 6.
 
A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya