Miskolci Törvényszék - Alkoholért ment, végül az alvó sértettnek okozott sérülést

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki éjjel a konyhaablakon mászott be egy házba, azért, hogy alkoholt vigyen el, végül az alvó sértettnek okozott sérülést.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024 májusában az éjszakai órákban ittas állapotban megjelent egy borsodi településen lévő családi háznál, melynek nyitott ablakához egy létrát támasztott, majd a tépőzáras szúnyoghálót leszakítva bemászott a konyhába azért, hogy onnan alkoholt vigyen el. Mivel a konyhában nem talált italt, így bement az alvó sértett hálószobájába, és rátérdelt a lábára, a kezeit lefogta és az arcát nyomva a fejét a párnára szorította, miközben közölte vele, hogy ha csendben marad, akkor nem bántja. A sértett azonban segítségért kiabált, és próbált szabadulni a vádlott erős, több másodpercig tartó fogásából, miközben különböző, 8 napon belül gyógyuló felületes, zúzódásos sérülést okozott neki az arcán, száján és a kulcscsontján. Végül a vádlott elengedte az asszonyt, aki az utcára szaladt segítségért kiabálva, ő pedig távozott a helyszínről.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság személyi szabadság megsértésének bűntettében, lopás vétségének kísérletében és testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 2 év, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét és beismerő vallomását, míg súlyosító körülmény volt az ittas állapotban való elkövetés és a többszörös bűnhalmazat.  

Az ítélet jogerős. 

Miskolc, 2025. május 7.

Miskolci Törvényszék Sajtóosztály