Miskolci Törvényszék - Az alvó sértett derekáról vágta le annak övtáskáját - letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája július 30-án, kifosztás és lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019. júliusában több, mint két héten keresztül lopott meg vagy fosztott ki mezőkövesdi lakosokat.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2019. július 12. és 29. között, Mezőkövesden az éjjeli órákban lakóházakba tört be, ahonnan válogatás nélkül hozta el a legkülönfélébb tárgyakat, főként gázpalackot, mobiltelefont vagy ruhaneműket. A gyanúsított egy másik személlyel együtt követte el a lopásokat, aki a környéket figyelte, míg a férfi összeszedte az értékesíthető vagyontárgyakat.
A betörések alkalmával két esetben a sértettek is otthon tartózkodtak, ami nem zavarta a férfit, így fosztotta ki őket. Egyszer az alvó sértett párnája alól vette ki annak mobiltelefonját, míg másik alkalommal a derekáról vágta le az övtáskáját, majd vitte magával azokat.
A rendőség akkor fogta el a gyanúsítottat, mikor az egyik betörés során elaludt a házban, mielőtt azonban távozni tudott volna az ellopott tárgyakkal, a rendőrség tetten érte. A férfi által okozott kár több, mint 100.000,- forint.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított félve az esetleges büntetéstől szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, de az sem zárható ki, hogy a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével veszélyeztetné a hatóságok munkáját. A férfi rendezetlen életkörülmények között él és a gyanú szerinti cselekményeket rövid időn belül követte el, melyek arra engednek következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.
Mindezek alapján a járásbíróság a férfi letartóztatásának elrendelését látta indokoltnak 2019. augusztus 30-ig.
A bíróság végzését a gyanúsított elfogadta, azonban védője még nem tett nyilatkozatot a fellebbezés vonatkozásában.
Miskolc, 2019. július 30.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály